Gszelmann Ádám: Bogárzói iskola - Thorma János Múzeum könyvei 28. (Kiskunhalas, 2008)
dr. Gszelmann Ádám. A bogárzói iskola (1913-1976)
az, hogy az 1920-as évek második felétől mindenütt váltakozó tanítást (délelőtti és délutáni is) kényszerültek bevezetni. Emellett fokozta a tanítók munkáját a gazdasági ismétlő iskolai oktatás, mely 1921-ig két, 1922-től három évfolyamos volt. Az összevont osztályok tanítása okozta talán a legnagyobb problémát. A tanulókat elsősorban a nagy távolság nyomorította. Mindezekhez járult még az, hogy a tanyai iskolákban szinte elviselhetetlen mértékű volt a zsúfoltság, amihez alapvető komforbeli hiányosságok járultak (víz, villany, WC stb.), nem is beszélve az utakról. A bogárzói iskolánál mindezek a problémák halmozottan jelentkeztek. Ezt fokozta még a várostól, de más iskoláktól való nagy távolság. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter elrendelte ugyan, hogy a tanyai területeken annyi iskolát kell építeni, hogy azok egymástól való távolsága ne legyen több, mint 5 kilométer. Ez az elv és gyakorlat a város határának más részein megvalósult, de Rekettye, Felsőkistelek és Bogárzó tekintetében nem. A három puszta mindegyikén épült iskola 1912-13-ban (Rekettye, Belsőrekettye vagy ahogyan sokan nevezték Rekettye II., illetve felsőkisteleki iskola és Bogárzó), de ezek nemcsak a várostól, de egymástól is nagy távolságra voltak. Csak némileg javult a helyzet azzal, hogy Felsőkistelek területén, annak északi részén, a ma Kiskunhalast és Imrehegyet elválasztó dűlőn, a keceli műúttól keletre, mintegy három, három és fél kilométerre megnyitották az úgynevezett botosi iskolát. 1939 és 1952 között működött ez az egytanítós iskola, egy tanyaházban kialakított tanteremben. Debeák-Szarkás illetve Felsőkistelek egy részének Imrehegyhez történt csatolása a beiskolázási körzeten nem módosított, mivel az ott lakók többsége továbbra is Bogárzóra járatta gyermekét. A botosi iskolát az imrehegyi tanács 1953-ban bezárta. Körzetéből a tanulók nagy részét a bogárzói iskola fogadta annak ellenére, hogy súlyos létszámgondokkal, elhelyezési nehézségekkel küzdött. Talán ez is közrejátszott abban, hogy egyre inkább sürgetőbbé vált a második tanterem megépítése. Az 1960-ban átadott második tanterem könnyítette az iskola munkáját annyiban is, hogy megszűnt az évtizedek óta nehézségeket okozó váltakozó tanítás is. A bogárzói iskola beiskolázási területe több négyzetkilométert tett ki. Ide jártak Debeák és Szarkás puszta nagyobb részéről. Rekettye pusztának az északi, északnyugati része a keceli műút mindkét oldalán. Fogadta az iskola Felsőkistelek területéről a tanulókat a keceli határig, keleti irányban a Kiskeceli földútig. E terület volt az iskolától legmesszebb, a tanulók egy részének több mint három kilométerről kellett naponta az iskoláig gyalogolni. Az 1930-as években évente mintegy 20-an kényszerültek erre az erőt próbáló, nagy megpróbáltatást jelentő feladatra. A körzethatárokat, a távolságokat nyomon követhetjük térképen is, melyen a tanulók lakhelyei alapján szerepel a beiskolázási határvonal. Iskolai élet, iskolai munka Tananyag - tanítás A bogárzói állami elemi népiskolában is hatosztályos képzés folyt, mely az 1868. évi népiskolai törvényből eredően kötelező jellegű volt minden 6-12 éves számára. Az elemi iskola szerkezete, szervezete, művelődési anyaga hosszú ideig azt a célt szolgálta, hogy a kétkezi munkásoknak, a parasztoknak adjon egy olyan ismeretanyagot, mellyel munkájukat el tudják végezni megfelelő szinten. Azok iskolája volt, akik nem tanultak tovább. Zsákutca jellegű iskola volt, mert a hat osztály elvégzése után nem lehetett átlépni semmilyen középiskolába. Tanítási anyaga csak a fizikai munkára való felkészülést adta. Nevelési szempontból a valláserkölcs dominált, melyet a minimális alapismereti anyagon 15
