Illés Lajos - Romsics Imre - Szakál Aurél - Szőke Sándor: Kiskunhalasi ételek és borok - Thorma János Múzeum könyvei 27. (Kiskunhalas, 2008)

Romsics Imre: Kiskunhalas táplálkozási szokásai a XIX. században

vaj, elvált a vaj aljától. Ez volt a pásztorköpülés. Gyakori fogyasztása mellett sokszor küldtek a feleségeiknek is belőle, de a botokat is ezzel a vajjal kenték.192

Kenyerük szűkén volt, hiszen marhánként csak egyet-egyet adtak a gazdák. A kevés kenyeret a vendégek is felélték, ha nem adtak, megbélyegezték a számadót. Gyakran jártak a cserénynél szegénylegények, betyárok, pásztorpajtások, vármegyeiek, gazdák, akiket illett megkínálniuk, de kérték is az ételt a látogatók.193 Borból elegendő mennyiséget hordtak össze a jószágot látogató gazdák. A kerekes ládában tartott hordóban tárolták azt.194 Sok gazda mézet is ajándékozott a pásztoroknak, de annak nagyobb részét hazaküldték a családjaiknak. Ezzel szemben, ha az erdők odvas fáiban méhe- ket találtak, akkor a mézet felbokráncsolták és elhasználták.195

Húst gyakran fogyasztottak. Főleg baromvész idején főzték marhából vagy birkából a szárított húst, más nevén a pattogatott kukoricát. A zsigerek kiválogatása után apróra vágták a húst, majd rövid lére eresztve sóval, paprikával, csöves paprikával, hagyma hozzáadása nélkül, paprikás módjára megfőzték a nagybográcsban. A tűző napra tették a gyékényponyvára terített, megpuhult húst. A kisboj- tár vigyázott arra, hogy a legyek ne szállj anak rá. Este egy tiszta gyékényre öntötték át — mert akkor már nem fogott —, majd betakarták. 4—5 nap alatt zörgősre száradt. A vászonzsákba csomagolt szárított hús egyik részét a városi házak padlására szállították, ahol egy esztendeig is elállt. A másik részét a cserényben álló éléses ládába tették. Szárított hússal ízesítették, gazdagították a tésztát, a krumplit, a tarhonyát és a kását, minden személyre fél marékkai számolva.196

A két kerékre szerelt kenyeres taliga, máshol a kerekes láda a cserény mellett állott. Ugyanide ástak le 1-2 állófát, melyhez a fejésre szánt marhát kötötték. 1-2 állófát ástak le az edényeknek is. Ezekre akasztották a fa sajtárt, a főzésre alkalmas totyafazekakat, a fejéshez és a tarhó készítéséhez szükséges dézsákat. Az ivóvizet a cserény mellett ásott kutakból szerezték.197 A cserény melletti címerfára néhány füzér csöves pirospaprikát akasztottak, amelyeket a szél zörgetett.198

A birkabőrből ásónyélen kidörgölt iszákokban általában szalonnát tartottak, melyet a taligában vagy a cserényben tartott éléses ládában helyeztek el. A XIX. század elején a kását és a tarhonyát is iszákokban tárolták, de a század második felében ezek számára már vastag vászonzacskókat szőttek, melyeket szintén a taligában tartottak. A kásás és tarhonyás iszákok a juhászoknál maradtak meg legtovább.199

A tolvaj kutakban tartották a dugott enni és innivalókat: „...itt van ami nincsen! E%t keresi a vármögyer — tam'totta Katona Mihály kötönyi számadógulyás a fiatal Molnár Ferencet az 1890-es évek közepén. A tolvajkutakat gyephantokkal bélelték, de néha csak egy-egy nagyobb földbe ásott kancahordóból alakították ki. Két sor szögre akasztva lógtak a zacskók és az iszákok, a hordó alján pedig a pálinkás és boros edények álltak. Egyéb szempontokból is hasznosnak bizonyultak a cserény vagy gúnya közelébe ásott tolvajkutak. A kerekes ládákban ugyanis csöpögött a szalonna, s a szárított hús faggyúja is fölolvadt és kicsorgott.200

A pásztoroknak csak viharos időben illett a szűrt a vállukra teríteni, egyébként félvállra vetve hordozták. Bekötötték a szűr bal ujját — a rideg pásztorok mindkettőt —, melyben a pipa, a leveles dohány, a tűzszer, a tű stb. mellett a napközbeni élelmet, a kenyeret, a sajtot, a szárított húst stb is hordozták.201 A pásztorok nem akasztottak tarisznyát a nyakukba, csak a kanászok tették azt meg, ha körülményeik úgy kívánták.202

A számadó vagy az öregbojtár szombatonként hazakocsikázott a konvencióért. A tehén- és bor- júcsordába adott állatokért a gazdák kenyeret, kását, tarhonyát, sót, szalonnát adtak a megállapodás szerint. A természetbeni juttatást a gazdáktól kellett szombatonként összeszedni, de néha maguk is elvitték azt, ha hírt kaptak a sorukról. A többi baromnál és a ménesnél a jószág száma szerint pénzben vagy gabonában adták ki a konvenciót a gazdák.203 A gabonát a számadó felesége őrlette meg, s ő sütött belőle kenyeret.204 Egyes házaknál sonkát, lapockát, sspra^kolbássj is tettek a zsákba, hogy jól viseljék állataik gondját, s hogy ne bőrrel számoljanak el 205 A XIX. század első felében a Zsana-Eresztő, Balota, Göbölyjárás pusztákon lévő barmok utáni járandóságot a gazdák összehordták a számadó házához, majd valamelyik gazda kocsiján kiszállították a félúton lévő Kenyérváró hegyig, ahol a számadó várta őket az előre hírül adott időpontban.206

A csordára járó fejőstehén konvenciója az alábbi volt: 1 forint, 1 kenyér, 1 font szalonna, 2 icce főzelék (kása vagy tarhonya), 1 verdung só. A szombat reggeli fejés is a pásztort illette, melyet a gulyás felesége szedett össze egy dézsában a város szélén (a felsővárosi iskola helyén). A határban tar37