Illés Lajos - Romsics Imre - Szakál Aurél - Szőke Sándor: Kiskunhalasi ételek és borok - Thorma János Múzeum könyvei 27. (Kiskunhalas, 2008)
Romsics Imre: Kiskunhalas táplálkozási szokásai a XIX. században
Agáddá kenyeret osyt a% ebédelős^őlős^edőknek. S^ank, 1957 A nagyobb gazdák a szüret idejére levágtak egy-egy bárányt vagy fogadan, mustra birkát.151 A XVIII. században még szigorúan szabályozták a szüret idejét. Az 1772. október 6-án kelt városi jegyzőkönyvben olvashatjuk: „A szüret holnaphoz atfa^ hétfőhöz egy hétre kezdessen el, hanem kukoricát szedni, káposztát vágni szabad lésben, valaki pedig elébb szedni bátorkodik, mustja a hídnálfelfordíttatik, maga pedig engedetlenségéért vasra verettetiké’ A jegyzőkönyv azt bizonyítja, hogy a XVIII. századi halasi szőlőkben nem voltak építmények, a mustot haza kellett szállítani, s ahogy föntebb már láttuk, a kamrákban tárolták azt a pincék XIX. század végi megjelenéséig.152 A XIX. századi szüretek idején szüretelők zajától és énekétől volt hangos a táj. A gyerekek pajzán- kodva hajigálták a tüzes galacsinokat. Négyökrös, csengős szekerekkel vonultak a hajnali harangszó után a szőlőhegyre. Fölöstököm után csobolyóból itták az előző évi borokat, úgy, hogy még az ebéd előtt nótaszó csendült. Ebédre ünnepi ételsort adtak, húslevest, húsos káposztát, és a szőlőben leölt birkából bográcsban főzött paprikást tálaltak. Vacsorára a maradékot adták föl. Esténként előkerültek a furulyák, klarinétok, tamburák, a módos gazdáknál a fogadott magyarbandák húzták a fiatalság vad tánca mellett. A mulatozók lármája közben egész éjjel hordták a frissen préselt levet az otthoni tárolóedényekbe.153 A borok után a legkedveltebb ital az úgynevezett „s^ömví^j vagy „sárkánytej', a pálinka volt. „A pálinka gonosz ital, Ki azt issza korán meghal. Nyáron izzaszt, télen fagyaszt, Okos ember nem issza azt.”154 E verses példabeszéd tükrözi a városi elöljáróság ítéletét is, hiszen rendszeresen próbálkoztak keretek közé szorítani a kocsmai italozásokat és dorbézolásokat. 1783-ban például megtiltották — a városi és a pusztai csárdákban egyaránt - az ünnepnapi és a vasárnap délutáni istentiszteletek alatti táncolást. Az italozást is korlátozták ekképpen: „éjfél után pedig innya és dombéroyni nem szabad'. 1807-ben még szigorúbban ítélték meg a kocsmai italozást. Tilalmazták az esti harangszó utáni kocsmai tartózkodást, a tilalom megszegőit szabadságvesztéssel vagy pálcázással büntették.155 1817-ben a város azt is megtiltotta, hogy a kapásoknak borral vagy pálinkával kedveskedjenek a gazdák: „... senki kapássainak bort vagy pálinkát adni ne bátorkodjon, mert akik e% ellen véteni tapassjaltatnak, azoktól a két hidakon lévő Csőszök a% ital edényestől el vétetvén, többé vissza nem adattatnakP A város visszaélésnek minősítette a szeszesitallal való kínálást, s azzal igyekezett megfékezni az elégedetlen munkásokat, hogy a szomszéd településekről hívott szegényebb sorsúakat napi 36 kr fizetségért.156 A XVIII. századi és a század eleji tiltások ellenére a XIX. század végére általános szokássá vált, hogy a gazdák borral és pálinkával kínálták a gazdaságban alkalmi munkát vállalókat. 30
