Illés Lajos - Romsics Imre - Szakál Aurél - Szőke Sándor: Kiskunhalasi ételek és borok - Thorma János Múzeum könyvei 27. (Kiskunhalas, 2008)
Szőke Sándor: Kiskunhalasi borok
KISKUNHALASI BOROK Szőke Sándor Kiskunhalas szőlőtermesztéséről az első írásos emlék 1699-ből származik. Ekkor 177 kapa (kb. 22 hold) szőlőt említenek. 1720-ban már 477 kapa (kb. 63 hold) szőlőskertről írnak, amely a város nyugati oldalán húzódó tó mellett helyezkedett el. A régi térképek szerint szabálytalan alakú parcellák voltak, amelyek szabad foglalással keletkeztek. Seregélyesnek, később Öregszőlőknek nevezték a területet. Mivel a szőlőültetvények területe igen megnőtt, ezért 1769-ben már a szőlőhegyek (beültetett szőlőterületek) gazdaközösségeiből választották a területeket felügyelő tisztségviselőket. így a hegybírónak és a csősznek komoly szerepe volt a szőlőterületek rendjének megtartásában. A hegybíró feladata a csőszök zabolázása, a szőlőhegy minden héten történő szemlézése és a városból a szőlőkbe vezető híd este 7-kor történő lezárása, reggeli felnyitása. Az utóbbi azért volt fontos, mert a szőlőben való állandó kint tartózkodást, kint lakást még az időszakos munkák idején is tiltották. A város tanácsa csak ezen a területen engedett szőlőtelepítést, mert elvonta a lakosság munkáját más mezőgazdasági munkáktól. A tanács határozta meg a szőlőszüret kezdésének időpontját is. A szüret általában szeptember végére, október elejére esett. A borkészítésről szóló első feljegyzések 1776-ból valók. A Halas melletti szőlőkbe épített kunyhókban talált eszközök arra utalnak, hogy a szőlőpréselés taposással, zsákokba rakva, vagy fakeretes présekkel történt. A mustot és a bort fahordókban, üvegedényekben vagy kiégetett kerámiakorsókban tárolták. Mivel a talajvíz Halas környékén magas volt, ezért csak felszíni vagy félig földbe süllyesztett kamrákban tartották a bort. Egy 1776-os leírás szerint két halasi férfi vásár alkalmával sátorból mért bort butéliában. 1797-ben 106 időközi borkimérője volt a településnek, amelyek főképpen vörösbort, kevés sillert és kevés fehérbort árultak. A 18-19. században a városnak fontos bevételi forrása volt a borkimérés és a szőlőhegyek adója. Ekkor a hordók űrmértéke akó, füzér, fertály, a vendégfogadók hivatalos mércéje az icce volt. Szüret, 1930-as évek 189
