Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
széltengely hátsó végébe ún. farcsapot helyeztek. A farcsap (7. rajz melléklet, 7. ábra) kovácsolt vasból készült, a vége kúposán volt kiképezve és acélheggyel volt ellátva. Ez a csap a fargerendába helyezett acélperselybe támaszkodott. A farcsap beerősítése azonos módon készült, mint a bálványtengelynél. Kőorsók, szállásvasak nadrágfák készítését a 8. rajz melléklet ismerteti. Az orsótányér szilfából készült csapos illesztéssel. A csapolásoknál faszeggel rögzítették, majd a megadott méret szerint kör alakúra fűrészelték. A négyzetes nyílásba deszkát rögzítettek, megjelölték a tányér középpontját. Körzővel megrajzolták az osztókört, és ezen elvégezték a fogak osztását: Fogak (csövek) száma: 24 db. Fogak osztótávolsága: 6,6 cm. Fogak (csövek) vastagsága: 3,0 cm. Az osztás elvégzése után az orsócsövek részére fészkeket (hornyokat) véstek, majd 4 db szilfából készült térköztartókkal (8. rajz melléklet, 2. ábra) csavarok segítségével összeerősítették. A négy csavar közül 2 db fülescsavar, mellyel a kőorsót (villásvasat) megemelték. A kőorsó csöveinek anyaga azonos a nagydobcsövek anyagával. A csöveket mindkét végét csapolási illesztéssel helyezték az orsótányérba. Az orsócsöveket abroncsok fogják be, mely abroncsok a felékelésnél fellépő feszítő erőt is felfogták. A villásvas a kőorsó tengelye. A villásvas (8. rajz melléklet, 9. ábra) négyzetes kovácsoltvasból készült, alsó végén kétágú villa alakra kovácsolva, a felső vége kör keresztmetszetűre esztergályozva. Az esztergályozott rész facsapágyban forgott. A villásvasra fenyőfából készült (10. ábra) kétrészü nadrágfa, melyet 2 db kovácsoltvas karikával szorítottak össze. A nadrágfa alsó része le lett kerekítve henger alakúra, csak a felső végén maradt négyzetes, ahol az orsó került felékelésre. A kerekek felerősítése, ékelése a 9. rajz mellékleten látható. A fakerekek és egyéb faalkatrészek a levegő relatív nedvességtartalma szerint mozognak, melynél fogva főleg nyáron az ékelések meglazulnak. Ezért a kerekeket keréktartó papucsokkal látták el. Szélkeréknél 4 db (9. rajz melléklet, 3. ábra), a nagydobnál 4 db (9 rajz melléklet, 7. ábra), a köorsóknál 2 db (8. rajz melléklet, 13. ábra). Ezek a papucsok éklazulás esetén biztosították elmozdulás ellen a kerekeket. Keréktartó papucsok álványcsavarral lettek rögzítve a tengelyhez. A kerék ékek szilfából vagy akácfából készültek. Minden ék mellé ékpapucs készült fenyőfából (9. rajz melléklet, 1., 9., 11. ábrák) Ék és papucs együtt volt párhuzamos (9. rajz melléklet, 8-9. ábra), ezáltal az ék meghúzása esetén egyenletes volt a feszítő erő. A szélkeréknél az oldalirányú igénybevétel miatt kitámasztó karpántok is készültek, melyek állványcsavarokkal voltak rögzítve. Futókeréknél nem alkalmaztak keréktartó papucsokat. Itt a kerék tartására cángli vasakat alkalmaztak (1. rajz melléklet, 6. ábra) Itt a csavarok segítségével függesztették fel a kereket, és állították vízszintbe. A központosítást ékeléssel végezték. A molnárok gyakran ellenőrizték az ékeléseket. A fő hajtómű elkészítése után a szélmalomfal felső síkjára helyezett alsórámát (sárgerendát ) a befalazó dúcokat és a külső rámát kellett elkészíteni. (10. rajz melléklet) Először a befalazó dúcok készültek tölgyfából. (10. rajz melléklet, 6. ábra) A dúcokat fecskefarokszerűen képezték ki, végüket a malomfal kúposságának megfelelően vágták el. Ezeket a földön egy síkban, vízszintesen a fal átmérőjének megfelelően körben 307
