Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
Szélkerék készítése (4., 5. rajz melléklet) megközelítően azonos a futókerék készítésével, csak ennek oldal fogazása van. A kerék gerendák lapolása, csavarozása teljesen megegyezik a fentebb leírt futókerékével. Itt a keréktányér lapok egymáshoz való kapcsolása lapolási illesztéssel készült. A keréktányér koszorú (4. rajz melléklet, 3. ábra), melyet színfoltnak is neveztek, szilfából készült hat ívdarabból. A koszorú darabokat a toldásoknál kengyeles anyáscsavarokkal, egyéb közbeeső helyen négylapfejü anyáscsavarokkal rögzítették a tányérkoszorúhoz (5. rajz melléklet, 7., 9., 10. ábra) a vasalásokat itt is besüllyesztették. A fogfészkek megrajzolása hasonlóképpen történt, mint a fütókeréknél. Természetesen a fogak méretezésénél itt már figyelembe vették az igénybevétel növekedését. Az igénybevételt a hajtómű áttét viszonya szabta meg. Ennek a részletes ismertetésére a későbbiekben fogok kitérni. A szélkerék fogainak igénybevétele ennél a malomnál három pár kő befogása esetén 6-szorosa volt, mint a fütókeréknél. A szélkerék fogának száma: 57 db. Fog vastagsága: 6 cm. Fogköz távolsága: 7,33 cm. Fogak osztótávolsága: 13, 33 cm. Itt a fogfészkeket kúposán vésték ki. A fogak szára fokozatosan vékonyodott (5. rajz melléklet, 5., 6. ábra) A kerékfogak ugyancsak akác vagy gyertyánfából készültek. A fogak beverése után a keréken átmenő fogszárakat átfúrták, és faszegekkel rögzítették. A nagydob szerkesztése és készítése (6. rajz melléklet) igényelt legnagyobb szaktudást, gondosságot. Legtöbb szélmalomban ezeknél láttam pontatlanságot. A nagydob a kúpkerék szerepét töltötte be. Ezt nem lehetett a kúpkerék szakszerű szerkesztésével megoldani. A széltengely illetve a széltengely helyzete határozta meg a nagydob kúposságát. A lehetőség szerint a 6. rajz mellékletben feltüntetett szerkesztési mód volt a legpontosabb. A dobtányérok csapos illesztéssel készültek szilfából. Az alsó és felső dobtányért a szilfából készült térköztartók, csavarok segítségével fogták össze. Egy tányérlapon két abroncs foglalt helyet. Az egyik a dobcsövek befogására szolgált, a másik pedig a dob felékelésénél fellépő feszítő erőt fogta fel. A dobcsövek (fogak), készültek akác vagy gyertyánfából, de készültek galagonya és somfából is. A galagonya, de főleg a somfából készült dobcsövek voltak jó kopásállók. A dobcsöveket faesztergapadon kör keresztmetszetűre esztergályozták. Mindkét végüket csapolt illesztéssel erősítették a dobtányérba. A nagydob készítésénél három osztókört kellett meghatározni. Először azt, amelyiknél a szélkerék fogai kapcsolódnak, azután az alsó és felső dobtányér fogfészkek készítéséhez szükséges osztóköröket. Széltengely, szelestengely (7. rajz melléklet, 1. ábra) tölgyfából készült egy darabból. Készítettek négy darabból is, ha nem tudtak megfelelő méretű fát beszerezni. Később, amikor ilyen nagyméretű tölgyfa beszerzése majdnem lehetetlen volt, akácfát használtak, ez rendszerint négy darabból készült, csavarokkal, húzópántokkal erősítették össze. A tárgyalt malomnál egy darabból készült. A széltengely külső végén, ahol át volt vésve a keresztágak részére, erős húzópántokkal volt megerősítve. (7. rajz melléklet, 3. ábra) A tengely sarkainál itt élvédő négyzetes vasak voltak besüllyesztve. A tengelynyakra két részből álló öntöttvasból készült nyakvasat erősítettek. A nyakvas külső felülete (futófelülete) simára volt esztergályozva. (7. rajz melléklet, 2. ábra). A 306
