Németh-Buhin Klára: Németh-Buhin krónika - Thorma János Múzeum könyvei 25. (Kiskunhalas, 2007)
Mellékletek
pedig van elég ünnep) az egész pótüteg legénységét összeterelik. Nem törődnek vele, hogy az illető mohamedán, görög nem egyesült, református, nazarénus, baptista vagy zsidó-e, hanem, amelyik el nem tudott szökni, azt összeterelték, mint a barmot és felhajtották a várba. A püspöki palota és templom előtti téren álldogáltunk pár óra hosszat és azután elmehettünk anélkül, hogy csak egy nyavalyás segédpap egy szót is szólt volna hozzánk. Hát én bizony az effajta búcsújárást nem szeretem. Három néma istentiszteleten ott voltam, úgy találtam, hogy ez nekem elegendő lesz egy időre a mennyei jóból. Hát az ilyen nevezetes napokon már korán reggel a feketekávé osztásnál megszöktem a fenyvesbe, de úgy tapasztaltam, hogy többen is szöktek oda, mert mire a néma misére kellett menni a társaságnak, voltunk a fenyvesben vagy 4-5 százan, de hát azért jutott a templom mellé is, mert a pótüteg legénységi létszáma majd négyezer volt. 1916. május 28-án 16 napi szabadságot kaptam, mikor az letellett volna, megjött az a miniszteri rendelet, hogy a csépléshez november 31 -ig szabadságolni kell a gőz- és motor gépészeket és fűtőket. Ez a megváltó miniszteri rendelet engem is megváltott a katona mondurtól, tehát én is, mint a kalitkából szabadult madár, örömrepeső szívvel jöttem hazafelé boldogan hat hónapra. Az az érzés boldogított, hisz akkorra úgyis vége lesz. Hej, pedig dehogy lett vége a háborúnak, az én keserű novemberem eljött, a háború vége nem, tehát csak az én háborús első fejezetemnek lett itt vége. Nagyon szomorú nap volt ez, letelt az a boldog reményű hat hónap, a háború végére semmi remény, pár hétre való élelemmel megrakodva, szomorúan és keserűséggel telt szívvel álldogáltam a vonat peronján, gondolataim belevesztek a semmiségbe. Nem érdekelt semmi, mélyen el voltam merülve a gondolatok tengerébe, de teljesen összefüggéstelenül, mert magam sem tudtam, hogy voltaképpen miről is gondolkodom. A vonat sok állomásnál megállt, és elindult, hogy fütyült e mindannyiszor vagy sem, ezt sem tudom, csak egyszer egy éles idegbántó hang térített magamhoz. A zsúfolt emberi tömeg lázasan mozgolódott. Széttekintek és látom, hogy Jutáson vagyok, sietnem kell átszállni és 10 perc alatt Veszprémben voltam. Nem ettem már több mint 24 órája, még otthon ettem valami keveset, mert az elválás izgalmaitól ott sem tudtam enni. Egész úton cipeltem magammal az ennivalót, és mégsem ettem. Most is dél van, körülöttem a sok éhes baj társ lót-fűt, tolakszik, hogy hamarább hozzájuthasson ahhoz a latykóhoz, melynek a neve menázsi néven van emVeszprém. Honvédtüzér barakok. Németh B. Ferenc képeslapja a világháborúból. Veszprém, 1916. május. 13. 287
