Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
Ha táncolt, akkor így: „Széket elő, tíz forintért leül a menyasszony!” Két tányér volt egymásra téve a násznagyok előtt. Ha pénzt dobtak bele, az egyik násznagy az alsó tányérba csúsztatta, s a másikat rátette. így mindég üres volt a tányér. A két násznagy végig ült a lakodalomban, amely reggel 6 óráig tartott, néha 10-ig is, a zenét tovább akarták ott tartani, újból meg kellett alkudni a banda vezetőjével. Egy héttel később volt az első „nászebéd” a menyasszony szüleinél, további egy hét múlva a második „nászebéd” a vőlegény szüleinél. Mindkét alkalommal csak a nászszülők, az új pár és esetleg közeli rokonok voltak jelen. Ilyenkor nem zenéltek. A rövidebb lakodalmaknál (amikor „leánylakodalom” nem volt), az esküvő napján történt az „ágykiadás”. Reggel 8-tól 11 óráig tartott, de lakodalmi ebédjel- legü ételeket és italt szolgáltak fel. Zene volt és tánc, amely után kocsikra ültek, s néha a zenekart is fölrakták. A zenészek végül már nem mentek, mert életveszélyes kocsikázás kezdődött. A fölvirágozott kocsik előtt fölkendőzött tüzes lovak álltak, s a koszorúslegények vágtában föl-alá száguldoztak a menyasszony holmijával. Sokszor fölborult a kocsi, emberben, állatban kár esett. A vőlegényes háznál lerakodva szétoszlottak mosakodni, tisztálkodni, mert fehérek voltak a portól. Ilyenkor a délutáni esküvői menetben zászlóvivés volt. A rúdhegyen fehér, rózsaszín vagy többféle más színű 4-5 kiskendő lengett, a rúd gombjából 4-5 szög állott ki, azokon egészséges, piros almák, a rúd szárán pedig sárga selyem rojtos nagykendő lógott. 1898-tól kezdve csak nemzeti zászlót vittek. A zászló a legjobb táncos legény kezében volt, a zenének állandóan szólnia kellett, s a legény az egész idő alatt táncolt vele. Verbungost táncolt. A lakodalmakban divatos volt a „virtustánc”, pl. a „kisszék tánc”. A legény támla nélküli széken ült, s a zenére, amely a „Van neki, van neki, van neki, van...” szövegű nótát játszotta, a két kezével elöl és hátul, majd oldalt (jobb és bal oldalán) megragadva a széket, emelgette maga alatt minél magosabbra, amit a láblökések segítettek elő. A régi lakodalom Kiskunhalason* Régen a lányt öregebb asszonyok vagy bácsik „kommendálták” a legénynek vagy a legény szüleinek. A lány érzéseivel nemigen törődtek, s a lányok ezt természetesnek vették. Vas Molnámé pl. akkor látta az urát először, amikor kérőbe jött hozzájuk, akkor se nézett rá, csak azt látta, hogy szép fényes csizmája van. A lányok gondolatvilágában hagyomány volt, hogy meg kell bízni a szülők gondossá* Ez a fejezet már megjelent nyomtatásban. (Szomjas-Schiffert György: Hej! Cserényem előtt. Kiskunhalas népdalai. Kiskunhalas, 1994. 41-45.) Adatközlő: Vas Molnár Istvánné Tóth G. Eleonóra (70 éves) egykori 400 holdas gazda leánya. Gyűjtötte Szomjas-Schiffert György. Kiskunhalas, 1954. április 20. 75
