Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban

csikón: „Este viszik a menyasszony ágyát..Leugráltak a kocsikról és a vőfély bemondta, hogy „e háznál tenni, venni mit akarunk”. A zene már ott volt. A szegényebb népnél árvereztek a holmira, hogy a menyasszonynak jusson egy kis anyagi segítség, de a gazdáknál nem. A vőfély volt a kikiáltó: „Mennyit ér ez a csomag?” A menyasszony násznagya válaszolt: 5-10 forint. Az ár mind lej­jebb szállt és a koszorúslegények, meg más rokonok fizettek a kitett tányérba vagy szitába. Nevetgélés, mulatozás közben folyt az alku. Meg is kínálták őket enni és innivalóval, mert vacsorához készült a ház. A koszorúslegények fölrakták a holmit a kocsikra és nótasíóval kihajtottak. A vőlegény házánál lerakodtak és a vőlegénnyel, szüleivel együtt visszatértek a „leánylakodalom”-ba. Itt a vőfély verselt és hordta az ételeket fehér kötényben (vagy másik ruhába öltözve, mint Úri Baranyi Sándor vőfély is). Ételrend: bürgapaprikás savanyúsággal, sült baromfi és „szalagárés apró sült tészta” (szalalkáli), meg „rostélyos kalács” (vékony karikában) és „magyaros fonyatos kalács”. A jobbmódúak megegyeztek a pékkel; és ő sütött erre az alka­lomra kenyeret és kalácsot. Bort kínáltak és reggel felé pálinkát. A zene egész éj­jeljátszott, főleg tánc alá, de sokszor a násznép együtt énekelt a zenével. A legré­gebbi ismert szokás szerint a vőlegény csak vacsora után érkezett a „leánylakoda- lom”-ba, „de nem táncolt ám!” A zene „rezes banda” volt parasztzenészekből vagy vonószenekar ugyan­azokból a parasztzenészekből. Cigányzenészeket lakodalomba nem vittek. Egyes cigányzenészek kisegítő muzsikusokként szerepeltek a vonós magyar bandában. 1880 tájékán Molnár József szabadkai zenész volt a magyar zenekar vezetője, aki minden hangszeren (vonós és fúvós) játszott, ő tanította a későbbi zenészgenerá­ciót. Halála után tanítványa, Lőrik József parasztcimbalmos és klarinétos lett a ve­zető, akit a szomszéd Kiskunhalas parasztbandája, az Orbán Bénié is sokszor meghívott kisegítőnek. A zenekar bérére és zenélési időtartamára mindig előre ál­lapodtak meg. 1914 előtt fejenként 5-5 koronát kaptak a zenekar tagjai és a család teherbírása szerint vagy éjfél után 1 óráig vagy reggel 8-9 óráig szerződtek. A fő­idényben csak délelőtt aludtak, délután már egy újabb lakodalomban muzsikáltak. A lakodalmak éjjeli szüneteiben kamarazenét müveitek: zenevágyó parasztgaz­dák külön szobába vitték a klarinétost és a helikonost, hogy két ismert nótát egy­szerre játszanak. Ha vonósok voltak, akkor a prímást és a csellóst még egy kont- rással is megtoldották (lásd a 105. kottát, Szomjas-Schiffert György kiskunmajsai népzenei gyűjtését). A „leánylakodalom” reggel 8-9 óráig szokott tartani. A lakodalmi készülődés nagyobb része ettől kezdve a vőlegényes házra tere­lődött, ugyanis ott tartották meg egy hét múlva az esküvős lakodalmat. A meny- asszonyos házat a ruhakészítés foglalkoztatta. A régi menyasszonyok sötét színű ruhát viseltek; legszebbnek tartották a dohányszínü selyemruhát, bokáig érő ra­kott szoknyával. A testhezálló blúznak puffos sonkás válla volt, amely a karon szűkült. Galléros volt és elöl gombos. Fekete kötött harisnyát és fekete magosszárú cipőt viselt a menyasszony. A szegényebbek selyem helyett más 71

Next

/
Thumbnails
Contents