Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban

szott, vagy Levár Szabó Istvánt, aki egyébként trombitás volt, esetleg a vak Bene Gyulát. Mind a háromnak volt nyenyeréje (tekerőlant). Ezeken a batyubálakon sokszor reggelig táncoltak, vigadtak, majd kocsira ültek, és alvás nélkül mentek kapálni a határba.

Ismerkedési alkalom volt még a „kántálás” is. „Bévöd-esté” (december 31 -én), amikor a katolikus fiúk és legénykék betlehemezni jártak, a református lányok és legények 10-15 fős csapatokban gyülekeztek egy-egy háznál, mindegyiknél tarisznya és üres kulacs vagy csatos üveg, s megindultak, hogy sorra vegyék a gazdaházakat. Az ablakok alatt elénekelték az „Új esztendő, vígságszerző” kezdetű köszöntőt, mire a háziak kijöttek az ajtón, nagy tányér rétest hoztak, berakták a szép szőrtarisznyákba, megkérdezték, hogy van-e üveg, s azokba bort öntöttek. Több helyet így végigjárva tele lett a sok tarisznya és összegyűlt 15-20 liter bor. Az ajándékokból még azon az éjszakán batyubálat csináltak és nyenyerést fogadva reggelig táncoltak.

Nem a szülők szemelték ki a lányt a legénynek, hanem a fiatalok maguk döntöttek, s a szülők rájuk hagyták: - „Ha szeretitök egymást, lögyetök boldogok!” Az elkülönülés mégis megvolt, gazdalegény elvette a gazdalányt, szegény legény meg a szegény lányt. Ritka dolog volt,' ha gazdag legény szegény lányt vett el, ilyenkor a legény szülei 3-4 hónapig haragudtak, majd megbékéltek.

Az udvarlás 1 -5 évig tartott, de csak a kiszolgált katonák udvaroltak. „Lányhó mönni” csak szerdán, szombaton és vasárnap illett. Ilyenkor este 7 órától 9-ig voltak együtt a fiatalok a szülők jelenlétében. Nyáron a legény subát hozott (régebben minden férfinak volt), ezt a ház elé terítette, a szülők is ráültek és folyt a beszéd. A 9 órai harangszókor indult a legény. Ha a szobában beszélgettek, akkor csak a konyhaajtóig kísérte ki a lány. A „sarágjá”-nál még elbeszélgettek egynegyed órányit.

A legény többnyire egymaga ment megkérni a lányt a szülőktől, csak a szégyenlős legény vitt násznagyot: valamelyik rokonát, vagy a gazdát, akinél dolgozott. Ha a legény, vagy a beszélő násznagy kedvező választ kapott a lány szüleitől, akkor „melléültetés” következett. Ez volt az eljegyzés, amelyre vendégeket hívtak, néha ez majdnem kis lakodalom volt („Most van a melléülése!”).

A legény is, a lány is gyűrűt vett és ezt váltották. Régebbről szólva Gudráné úgy tudja - bizonytalankodva -, hogy a legény kendőt adott, a lány meg vőlegényinget. A vőlegénying adása most is szokás még: a lakodalom előtt való napon küldi el a menyasszony a vőlegényes házhoz.

30 éven túl már „öreg legényéről beszéltek; a lányokat 16-22 éves korukban vitték, azon túl „öreg lány”-nak hívták, aki „az anyja fejire maradott”. Általában ősszel voltak a lakodalmak, mikor már volt új bor (október, november), de télre (december) is jutott lakodalom, ritkán májusra is. Az esküvőt szerdán vagy szombaton tartották.

Mindkét háznak volt „vőfény”-e, akit a barátok közül választott a vőlegény, ill. a menyasszony szülei. Voltak szokásos vőfélyek is, akiket ide-oda hívtak. Kü22