Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)
Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban
Nem igen szeretett bajoskodni mással. Pipaszurkálókkal kínált mindeneket, Nagyrabecsülte a finom mesterséget. Felesége, mikor járta az úccákat, Meszellővel verte fejbe a kutyákat. A nemeslevelet tűznél pirította, Testámentom szerint ezeket meghagyta. Ezenn a szál deszkán nyújtózó boldogult, Ki a dobzódásnak úgy nekibolondult, Ma az ebéd felett megcsömöllött szegény A jó káposztától, egy nőteleny legény. Torkára fórt neki az a jó káposzta, Kitől öreganyánk pöndölét elfosta. Itt nyugszik hát szegény, mint egy döglött liba, Bele van takarva egy rongyos jankliba. Szomorú történet, példa lessz ez nekünk, Hogy így kedvesünket hóba köll temetnünk. Meghalt egy jónál jobb, ó, jaj, hova legyünk? Rövid tanítással róla emlékezünk Keresztyének, azon példabeszédekről, Akik ki vágynak téve és ültetve a baracsi erdőben, Végső tisztelői, kik a jussból vártok, Látom is, hogy miként emelkedik szátok, No, de majd valami marad is ám rátok! Mert a boldogultnak sok szép vagyonait Rátok osztom temérdek javait, Engödelmet kérek, ha vétek valamit. (Mos gyün a bolongya, - a végröndölet:) (Testámentom:) Hagyott egy rossz lovat, De tudom, hogy senki nem látott még olyat, Eggy órán járó szép rihes paripát, Aki nem övött egyebet, mint szalmát. Vagyon neki hátul a kötője alatt, Az lösz neköd, kedves komám,
