Szomjas-Schiffert György: Régi lakodalmak a Duna-Tisza közén - Thorma János Múzeum könyvei 23. (Budapest-Kiskunhalas, 2006)

Régi lakodalmak a Felső-Kiskunságban

Mer hát mindezekhez van tehetségöm,

Majd több ezekről forgand a beszédöm.

(Fohász:)

0, felséges gólya,

Ki a nyakát lehajtja ja tóba,

Kígyóknak, békáknak pusztítója! Ammen.

(Imádság:)

Uram, büntesd meg a hagymát, mér keserű,

Lám, a répa mely édes, - Ha megfőzik disznóhússal vagy orjával,

Apád is mögöheti. Ammen!

(Imádság:)

Üdvözlégy, csizmadia, bőr vagyon tevéled,

Szurok az idvességed,

B...d mög a mesterségöd,

B...om a csizmadija teremtésed, ámmen!

(Prédikáció:)

Halljunk szót, uraim, en nagy történetrül,

Hogy mondott lé ez az ifjú az életről.

Letörött szegénnyel az uborkafaág,

Lakodalom után így vész meg a világ.

(Ennél a „halott” a csumát, vagy a főzökanalat mozdítja, majd többször is meg-megbillenti. A násznépből egy férfi, aki érti, odaboml és női hangon zokog mellette: - Csak ezt az égy szálat sajnálom! A pap folytatja:)

Megkövetem azért az egész vendéget,

Tessék elérteni a tréfabeszédet!

Tudva van énnálam minden kutyaságom,

Majd elprédikálom én, mind atyaságom.

Eredetét vette egy nagy nemes ágból,

Az annya sz..ta ki egy nagy rongyos zsákból,

Nemzetsége pedig olyan érdemű volt,

Hol puttont hordozott, hol meg taligát tóit.

Puttonyába szoktak egy-két krajcárt vetni,

Eleimét kereste tepszicsinálással,

14