Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)

Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Körmendy László

Körmendy László ikoníró

Porcelánfestő betanított munkás, alapfokú könyvtáros, néptáncolt, szerepelt irodalmi színpadon, de immáron — majd' három évtizede — kiváló fül-orr-gégész, audiológus szakorvos. Többször kimehetett volna külföldre a szakmájával, ő mégis itthon maradt. Azt mondja: ma is ezt a hivatást választaná. Az ikonírásról úgy vall, hogy ugyanolyan alázatot és pontosságot követel, mint egy beteg műtété. Képeit sohasem árulja, legfeljebb elajándékozza. Egy évvel ezelőtt részt vett egy moszkvai ikonfestő szerzetesnő kurzusán Szegeden. A minoriták kolostorában eltöltött tizenkét nap után dr. Körmendy László úgy érezte, új értelmet nyertek számára az élet lényeges dolgai.

— Magázpdás vagy tegezpdés?

— Maradjunk az egyszerűbb formánál, te- geződjünk.

— Interjú vagy beszélgetés?

— Inkább beszélgetés. Számtalan interjút adtam már, tudod, mindig úgyis azt mondom, amit akarok. A riporter kérdez, én meg elmondom a saját kis mondókámat. A beszélgetés úgy valóban spontán és őszinte, ha nincsenek előre megírt kérdések.

— Kendben, mégis egy alapkérdéssel kezdeném. Szülői indíttatásod volt a művészethez?

— Mondhatni igen. Édesanyám olasz származású volt, az egyik unokatestvére autodidakta festő. Apám nagybátyja pedig akvarellt festett. Mondták is a nagyszülők: meglátják, egyszer valaki ki fog ugrani a családból művészi szempontból. Hát nem ugrott, mégis mindannyian szeretjük a művészeteket.

— A gyermek Körmendy Eászlót érdekelte mondjuk a rajzolás?

— Meglehetősen. 1956-ban a kalocsai kórházban laktunk, két hétig csak az orosz tankok vonulását rajzoltam az ablakban ülve.

— Ez azért sejtet némi művészi vénát.

— Úgy is volt, hogy képzőművészeti középiskolában tanulok tovább, végül is az utcánkban lévő, jó hírű I. István Gimnáziumot választottam. Még érettségi szünetben jelentkeztem az állami pénzverdébe, ahol ötvös tanulónak felvettek.

— Ha már a továbbtanulásnál járunk, nyilván édesapád, aki orvos volt, saját hivatása felé terelgetett.

— Nagyapám orvos volt, apám orvos és anyám is orvosnak készült, így adott volt számomra a hivatás közelsége. Apám megkérdezte, hogyan tovább, mik a terveim. O szerette volna, ha mindenképpen továbbtanulok. Érdekes, de nem akarta mindenáron, hogy orvos legyek. Sőt, elmondta, hogy milyen megpróbáltatások várnak rám, ha ezt választom. Végül is, amikor ezt a hivatást választottam, örült neki.

65

Fotó: Tóth B. László