Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)

Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Kovács Anita és Kovács Sándor

dégszerepeltünk 1980-ban, és itthon is nagyon sok helyre eljutottunk. — Mennyire érintett meg hallgatóként és muzsi­kusként a nyugati zene? K. S.: — Nagyon. 1974-től 1978-ig jazz-rockot játszottunk. A hatás erősen érződött. Kemény korszak volt. Akkoriban volt sikerei csúcsán Miles Davis és Chick Corea. Az ő vonaluk elektronikus és rockos volt, mi is ezt követtük, és a stílusjegye­ket belevittük a muzsikánkba. — A Lyra korszak után Anitával léptél szín­padra. Gitároztál, és együtt énekeltetek. Mikor derült ki, hogy neki is jó hallása van és tehetséges előadó? K. S.: — Lényegesen korábban, már egészen kicsi korában kiderült, de amikor 80 éves volt a Szűts-iskola, akkor léptünk fel először közösen a gálaműsorban. Még a nagylányom, Virág is velünk énekelt. Kovács Anita: — Nyolcéves voltam, amikor előadtuk Louis Amstrong dalát, a Milyen szép a világot. Mindenki meghatódott, hogy milyen szépen énekelünk. K. S.: — A Halas TV tízéves jubileumi műsorán be is játszotta ezt a felvételt a moziban. Miután Virág főiskolai hallgató lett, profilt váltottunk, gyermekversekkel kezdtünk foglalkozni. Rozsnyai Sarolta a 100 éves városi könyvtár ünnepi rendezvényére hívott bennünket. — Mi alapján választjátok ki a költeményeket? K. A.: - Miután felnőttem, más témák kerültek előtérbe. Most a szerelmes versek vannak topon. Nagyon fontos, hogy tudjunk azonosulni a verssel. Nem egyszerű egyébként rátalálni az igazán ne­künk valóra, de Pintér Zoltán versei például nagyon tetszenek. — 1998-ban megnyertétek az Országos Petőfi Szavalóversenyt énekelt vers kategóriában. K. A.: — Három Petőfi-verssel készültünk. Életem egyik legnagyobb élménye volt. A megyei döntőt Kecskeméten, az országost pedig Gödöl­lőn tartották. A zsűri tagjainak sorában ült Margitai Ági, Halmos Béla, és még sokan, akiket én gyerek­fejjel nem ismertem. — Tudod, hogy hányán indultatok a megmé­retésen? K. A.: — Kétezren, a határon innen és túlról. — Hogyan fogadtak itthon, miután első lettél az országos versenyen. Más szemmel néztek rád? 63 Fotó: Tóth B. László

Next

/
Thumbnails
Contents