Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Kámán Andrea
nem nagyon szerették, mert mégiscsak az az igazi, ha a gitárok élőben szólnak. A fiúk rendszeresen véresre gitározták az ujjaikat az ilyen fellépéseken. A playback mellett nem érzékelték igazán, hogyan szólnak. Amikor országszerte híres lett a zenekar, úgy éreztük, hogy nem kell minden áron jelen lennünk ezeken a fórumokon is. Úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban csak élő fellépéseket vállalunk. Ezzel az én sorsom is megpecsételődött: a mérnöki diploma megszerzése után nem az informatika, hanem az éneklés, a koncertezés vette át a szerepet az életemben. — Milyen élményeket szerzett a zenekar tavalyi erdélyi útján? — Meghívásos koncerteken vettünk részt, fesztiválon és egyéb rendezvényeken játszottunk. Nagyon jól sikerültek ezek a bulik. Az erdélyiek úgy fogadják el a zenét, ahogy van. Nem az ember magánéletére kíváncsiak, hanem a muzsikára, és ez nagyon jó. — A Venus a Zanzibar együttessel bevállalt egy szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő turnét. Célt értetek vele? — Igen. A tízállomásos országjáró körút az én ötletem volt, és nagyon büszke vagyok rá. A kezdeményezés egyébként összefügg azzal, hogy annak idején kísérleti suliba jártam Halason. A Kertvárosiban Zsolnay-féle módszer szerint tanultunk, és már akkor belénk sulykolták a környezettudatot. Ezáltal kiskoromtól kezdve nagy környezetvédő vagyok. Amikor pár éve lehetőség nyílt arra, hogy Magyarországon is szelektíven gyűjt- sünk hulladékot, én is a kezdeményezés mellé álltam. A mikéntjét viszont nem nagyon tudtam, ezért tájékozódtam egy, a témával foglalkozó cég roadshow-ján. Ott megismerkedtem egy lánnyal, aki időközben nagyon jó barátnőm lett. Elmondtam neki a turné ötletét, a megvalósításán pedig már együtt dolgoztunk. A szelektív hulladékgyűjtést koordináló cég, az Öko-Pannon Kht. addig ügyeskedett, míg a Környezetvédelmi Minisztériumot is bevonta a turnéba, mint támogatót. Az ország nagyvárosainak főterein, iskoláiban együtt játszottunk a gyerekekkel, közben — életkori sajátosságaiknak megfelelően — tanulhattak is a szelektív hulladékgyűjtésről. A délutáni közös programokat követően a napot mindig Venus-, majd Zanzibar-koncert zárta. — A z?nekar rajongóival kezdettől te tartod a kapcsolatot. A Venus honlapján, az,V^ndi naplója”című rovatban rendszeresen lehetett olvasni mindenről, ami veled történt, és amit fontosnak tartottál tudatni a közönséggel. — Úgy alakult, hogy az interneten keresztül én álltam kapcsolatban a rajongókkal. Annak idején — mint végzett informatikus — én szerkesztettem a zenekar honlapját is. Az új Venus esetében ez folytatódott. Nem volt nehéz felvenni a kapcsolatot a közönséggel, mert engem nagyon jól ismertek. Amikor egy évvel ezelőtt bejött a blogmánia, úgy döntöttem, hogy én is csinálok egyet. Gondoltam, hogy ezzel sok pluszrajongót fogok a honlapunkra vonzani. Szerintem ez így is lett: nagy érdeklődés övezte a biogomat. Az utóbbi időben azért álltam le vele egy picit, mert kisbabát várok. Kicsit zavarban voltam, hogy ezt a magánéleti dolgot, hogyan kommunikáljam a rajongóknak. Az „eltűnésem” miatt annyira zaklattak minden oldalról, hogy muszáj volt jelentkeznem. Azóta gratulálnak, és azt mondják: biztosan „rock and roll baby” lesz. — A fellépéseket most teljes mértékben szüneteltetitek? — Igen. Tavaly előtt Etóéknak is kisbabájuk született. Most már a basszusgitárosunk is mindinkább a családjával van elfoglalva. Ez érthető is, haladva a 30 felé. Egy-egy dal vagy lemez felejthető, de a saját gyerek egy életre szóló alkotás. Persze, nem zárják ki egymást, csak most egy kicsit másfelé orientálódunk. Etóéktól kaptam én is ihletet, amikor megláttam, hogy milyen szép és aranyos a kisbabájuk. Úgy döntöttünk Stofival — Kellermann Kristóffal —, a párommal, a zenekar dalszerző-gitárosával, hogy gyermeket szeretnénk. — A magánéletedről eddig nem igazán nyilatkozz tál. Miért ? — Valóban. Nem nagyon reklámoztuk eddig, hogy együtt vagyunk. Feleslegesnek tartottuk. Soha nem voltunk sztártípusok, akik élvezik, ha minden újság róluk ír, és megállítják őket az utcán. Mi inkább a háttérmunkát szerettük, magát a zeneírást, az alkotást; nem pedig a sztárság leszüretelését, amiben sokan mások nagyon szeretnek lubickolni. Ezek az emberek direkt 60
