Pál László - Jáger Levente - Tóth B. László: Halasi portrék - Thorma János Múzeum könyvei 22. (Kiskunhalas, 2006)
Pál László–Jáger Levente-Tóth B. László Halasi portrék - Ferincz János
Fotó: Tóth B. László Ferincz János fotós Egyik ars poeticája szerint ezt a világot már csak a szépség mentheti meg. Ennek érdekében még mostanság is — ha teheti - vállára veszi a fotóstáskáját, és nekivág a világnak, pontosabban szűkebb hazájának, Kiskunhalasnak. Igyekszik úgy megmutatni nekünk érdekes tárgyakat, helyszíneket, arcokat, ahogy éppen ő abban az adott pillanatban látta. Azt mondja: az exponálás pillanatában tudja, hogy sikerült-e a felvétel. Még mindig papírképeket készít, és éppen életmű-kiállításra készül. Ferincz János arra is büszke, hogy nem tősgyökeres halasiként megkapta a város elismerését, a Pro Urbe-dijat. — Zalai születésű vagy, nyilván égért ag első fotós élmények is ahhog a tájhog kötnek. — Vegyipari technikumba jártam Nagykanizsán. A kollégiumi fotószakkör volt, ami érdekelt engem. Az exponálás pillanata és az előhívás folyamata nagyon megfogott. — Mikor volt először kekedben igagi fotómasina? — A szakkörnek és két osztálytársamnak is volt saját gépe. Egyikük egyszer a kezembe adta a masináját. Aztán kijártam a városba, ahol kattintgattam. — Ag iskolával volt lehetőség kiállításokon, pályásatokon részt venni? — Persze. Sokat tanultunk a laborálásról, meg a fényképezésről. Pályázatokon indultunk, 1965-ben pedig a Zala megyei ifjúsági fotókiállításon díjat nyertem. Ez volt az első fotóim egyike. — Ha jól tévedek, eg lehet a kedvenc. — Az egyik igen. A szülőhelyemet örökítettem meg a domboldalból, még most is megvan. Tényleg emlékezetes fénykép volt. De van még jó pár felvétel, amiről szívesen beszélek. — Mondanál egyet? — Nem olyan régen történt. Az egyik barátom kért, hogy szeretne egy olajipari képet, amin a város határában lévő egyeden himba legyen rajta. Jó párszor kimentem az olajosok útja mellé. Körülbelül 12-13. alkalomra voltak olyanok a körülmények, melyek lehetővé tették a felvétel elkészítését, ahogy azt elterveztem. — Ennyire érged, hogy milyen lesg a kép? — Azt is, amikor nem. Tudom, érzem, ha elképzeléseimnek megfelelően sikerült megfotóznom a dolgot, ahogy én azt akartam. — Könnyű dolgod van, olyankor kitörölheted a rossgabb képet a fényképegőgép memóriájából. — Én ugyan nem... — Nem mondod, hogy a mostani digitalizált világban te még filmre dolgogol? 46
