Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Száraz Csilla: Balota története a kezdetektől a késő középkorig
Balota története a kezdetektől a késő középkorig Száraz Csilla Bevezetés A régész munkája során a tárgyi emlékek alapján következtet az egykor élt emberek életmódjára, anyagi és szellemi kultúrájára. Balotaszállás területén és környékén élt népek történetéről is a régészeti leletek beszélnek. A község korai történetéről szóló fejezet a falu határából előkerült összes tárgyi emlék, régészeti leletet összegyűjtésén, és az abból levonható következtetéseken alapszik. Balotaszállás határának természetföldrajzi adottságai A lelőhelyek felsorolása előtt fontos kitérni a község és határának földrajzi adottságaira, ezek meghatározói a régészeti leletek előkerülésének is. A Duna-Tisza köze, ezen belül a Kiskunság is sajátos természetföldrajzi adottságai következtében a régészeti kutatás terén hazánk egyik legproblematikusabb területét jelenti. Erről a vidékről nehéz a felszíni leletek alapján differenciált településtörténeti képet adni, hiszen a homok és a szél öntörvényű összjátéka miatt, ha csak kis területen folyik a felszíni felmérés egész korszakok maradhatnak rejtve a kutató szeme elől. A jelenlegitől döntően különböző egykori morfológiai helyzetből adódóan a valaha mély fekvésű terület ma kiemelkedő homokdomb, vagy az egykori szárazulatok, településre alkalmas helyek ma éppen a talajvízszint alatt fekszenek, s nemhogy a terepbejárás, de a régészeti feltárás számára is elérhetetlenek a nagyon száraz periódusok kivételével. Balotaszállás és környéke a Kiskunság-Bácskai homokbuckás vidék része.1 Az időjárás és a szél ma is alakítja a felszínt és több - eolikus eredetű - buckacsoport tagolja máig is a terepet. Ilyen buckacsoport van például az egykori Göbölyjárás területén, a falu belterületétől DK-re, ahol nagy felület bejárása során leletanyag nem került elő. Nem véletlen, rontja a régészeti leletek előkerülésének lehetőségét, hogy a homokformák a középkor után alakultak ki. A futóhomok mintegy eltakarta a korábbi felszínt, és az esetlegesen itt található régészeti lelőhelyeket. A balotaszállási homokbuckás rész illeszkedik a Duna-Tisza köze egyik legnagyobb összefüggő területű homokbucka csoportjába a Kiskunhalas-Harka-puszta vonalában elgátolt medencétől D-re lévő Zsana-Pusztamérges környéki - kettős patkó alakú - hatalmas buckacsoporthoz. Ennek területén nagyon sok ÉNy-DK-i irányban húzódó buckasor és hasonló csapású széles, vizenyős lapos figyelhető meg.2 9
