Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Száraz Csilla: Balota története a kezdetektől a késő középkorig
A bejárt Felsőbalota területe 3-5 km széles és 12 km hosszú ÉNy-DK kiterjedésű. A vidékre minden tekintetben vonatkoznak a fent leírtak, ezt erősítik a terepen tett megfigyelések is. A homok megkötésére Balotaszálláson is erdőt és szőlőt telepítettek. A bejárt terep két erdősáv között helyezkedik el. A köztes területen nagyobb összefüggő erdőterület már nincs. Kisebb összefüggő fenyves a vidék közepén, a térképen is feltüntetett részen van. A területre eső összefüggő szőlőterület sem túl nagy, mindössze az egykori Kiskunhalasi Állami Gazdaságnak egy bekerített szőlőskertje található itt. A táj, mint a harmadik Duna-Tisza közi homokbucka vonulat D-i részének más települései is, az ország mezőgazdaságilag kevéssé hasznosított területei közé tartozik. Nagy részén rét és legelő van. A homok megkötésére ma is folyik az akácerdők telepítése. A területen természetes vízfolyás nincs. Egy mesterséges É-D- irányú főcsatorna (Széksóstói-főcsatoma) osztja ketté, délről pedig a Balotai-csatoma határolja. A helyi domborzat következménye, hogy a Duna-Tisza közi Hátságon nedves években számtalan -jobbára lefolyástalan- kis állóvíz tükre csillog. Terepbejárásaim során magam is megfigyelhettem ezt a jelenséget. A mélyedésekben több helyen kisebb nádas, mocsaras állóvíz volt. A szántókkal, legelőkkel, virágban gazdag rétekkel tarkított homoki kultúrtáj nagyobb buckarendszerei még őrzik az ősi növényzet: pusztai erdők és homokpusztai gyepek jellegzetes erdős sztyepp maradványait. A terület madár és vadvilága is igen gazdag.3 A Hátságon a következő főbb talajtípusok alakultak ki: futóhomok váztalaj, barna- földek, homok, mészlepedékes csemozjomok, réti talajok, lapos réti talajok.4 A futó- homok váztalaj a homokbuckákat, a bamafoldek, csemozjomok a régóta művelt -földművelésre leginkább alkalmas- területeket, a réti illetve a lapos réti talajok a mélyebb fekvésű legelőket jellemzik. A terepbejárásom mintegy 4000 hektárt tett ki. (A be nem járt területeket térképen jelöltem, Thorma János Múzeum 22534.) A bejárás nem érintette az erdőket (kivétel a frissen ültetett csemetés, amelynek a sorközeit is bejártam), a zárt gyümölcsöst, az időszakosan víz borította területet és a legelőket, réteket. így nem került sor az egykori Kiskunhalasi Állami Gazdaság I. és II. számú Szarvasmarha Telepének a bejárására sem, ami hatalmas legelőterület. Ezt pótlandó a Felsőbalotával határos Göbölyjárási homokos részt is bejártam egészen a lakott terület határáig, de itt mindössze csak egy lelőhelyet találtam (16. lelőhely). A lelőhelyek leírásakor törekedtem a lehető legpontosabban behatárolni az adott területet. Feljegyeztem az adott térképszelvényhez viszonyított szélességi és hosszúsági koordinátákat, amelyek segítségével a lelőhely könnyen visszaazonosítható. Emellett természetesen igyekeztem az adott terep jellegzetes pontjaihoz is viszonyítani a lelőhely elhelyezkedését (tanyák, halmok). Ahol lehetett a leletek koncentrálódásának a lelőhelyhez viszonyított helyzetét is megfigyeltem és regisztráltam. Sajnos ezt nem mindig tudtam megállapítani, ugyanis a legtöbb lelőhelyen csak viszonylag kis mennyiségű leletanyagot találtam. A lelőhelyek nagyságának körülhatárolását sokszor korlátozta, hogy a felszántott relatíve kis területet (1-3 katasztrális hold) legelő vette körül. 10
