Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés
Mielőtt mentem volna az említett épületbe, kimentem édesapámhoz és örömmel mondtam neki: felvettek. Azonnal mentem az osztályba és jelentkeztem, mint ahogy a Benedek igazgató mondta. Ekkor az iskola már kb. egy hete elkezdődött, amikor betoppantam az osztályba egy kémiaóra közepén. Varga Gyula tanár kérdezett valamit az osztálytól. Nagy meglepetésemre senki sem jelentkezett, pedig a válasz nagyon egyszerű volt. Félénken felemeltem a kezem és megadtam a választ, mire a tanár: helyes. Ahogy haladt az idő, feldolgoztam magam az osztály jobb tanulói közé. Később Árpád öcsém is hasonló körülmények közt „vették fel”. Idővel mindketten emeltük az iskola hírnevét, mint országos tanulmányi verseny győztesek. Mindketten benntlakók lettünk, és így csak távolabbról értesültünk a göböljárási eseményekről. Elsősorban 1951 ősz folyamán a kulák szomszédok Jakabcsics Jenő bácsi vezetésével, mint oly sokszor azelőtt, együtt elhatározták, hogy az egész sor felajánlja a földjét a Petőfi TSz-nek. így a szorgos gazdákból ipari munkások vagy erdőmunkások lettek, mert az ellenség ugye nem léphet be a TSz-be. A földeket meg a gaz verte fel (bár később hallottam, hogy a TSz is rendbejött a gépesítés és a kemizálás módszerével). A szép szőlőnk is elvadult a következő 1-2 évben. Azt is hallottuk, hogy 1952-ben megalakult Balotaszállás község, aminek most 50. éves fennállását ünnepeltük. Bár tanáraink sohasem említették, de azért tudtuk öcsémmel, hogy rejtegetnek. Ebben nagyon érdekes szerepe volt egy igazi munkás hátterű, iskolai párttitkárnak is. Ez az ember 4 elemivel rendelkezett és a diákok mosolyogtak „eztet” és „aztat” szavain. O volt egyben a kollégiumi igazgató is, és az ingje be volt gyűrve a gatyába ahonnan ki-kikandikált a gatyamadzag is. Az ő hiányos műveltsége szöges ellentétben állt azzal, amit elegáns, volt gazdatiszt, Rotchnek Jenő osztályfőnökünktől és más egyetemet végzett tanárainktól láttunk és hallottunk. Osztályfőnökin mi fiúk megtanultuk, melyik öltöny színhez milyen ing és nyakkendő szín vág (a bordó nyakkendő mindenhez vág). Köszönet nagy hangú,jó szókincsű Kocsis Sándor tanárunknak, aki egyben kollégiumi nevelőtanár is volt, akitől megtanultuk az étkezés etikettjét, és hogy hogyan kell ruháinkat összehajtani a szekrényben. Akinek a szombat reggeli inspekción nem volt rendben a szekrénye, az az egész vasárnap délutáni kimenő alatt hajtogatta a ruháit Kocsis Sándor tanár felügyelete alatt. A lányokat is biztosan ellátták tanácsokkal. Annak ellenére, hogy a műveltség finomabb vonásait ez a becsületes kollégiumi igazgató nem tanulta meg, mint gyermek, velem együtt igyekezett tanulni müveit tanárainktól. Sejtettem, hogy többet tud öcsémről és rólam, mint kellene, de nem éreztetett velünk ellenszenvet. Másodikos technikumi évem telén meglátogattuk anyai nagybátyám bölcsész (Ph.D.) és orvos doktor (D. Med.) Haraszti (Ritter) Sándort, aki akkor már pesti orvos, baptista lelkész és baptista teológiai tanár volt. Sándor bácsi volt első a két testvérből a 10 közül, aki továbbtanult, köszönet egy soltvadkerti zsidó kereskedőnek, aki meggyőzte nagyapámat, hogy hagyja ezt a Sándor gyereket tanulni. Egy késő este valahogy arra került sor, hogy az én jövőmről beszéljünk. Mondtam, hogy szeretnék továbbtanulni egyetemen, és hosszú távon genetikus lenni. Nos, Gyula, mondja, mint kulák te nem fogsz továbbtanulni, de azért lehet, hogy valahogy meg tudjuk oldani. Elsősorban írsz egy önéletrajzot amiben szüleid szegény parasztnak lesznek feltüntetve és nem pedig kuláknak. Az én feleségem (szül. Bán Rózsika) is csak így tudott bejutni az orvosira, hogy a lelkipásztor édesapja vasmunkásként lett feltüntetve. (Az igaz, hogy Bán bácsi vasmunkás volt, mielőtt prédikátor lett.) Szerencséjére Sándor bácsi 312
