Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)

Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés

hogy a művészlelkü, nagyon jól tanuló, eszes Czurda Gyurka is csak technikumot végezhetett.

1950-1951. iskolai év alatt és az azt megelőző és követő nyár alatt Göböljárás 85. sz. alatti tanyánkon dolgoztam, és hogyha más gond nem lett volna, nem zavart a munka. Szerettem a lovakkal, tehenekkel, disznókkal foglalkozni. Szántogattam a Szürkével és Mérgessel és ekéztem a kukoricát, napraforgót, szőlőt. Nagyon haragudtam édesapámra, hogy csak két öreg lovunk vagy „gamónk” van (ez édesapám kitalált szava volt) nem úgy, mint a Keresztúriéknak és az Agócséknak, akik földjeik elvételéig, 1951 -ig végig szép és jó lovakat tartottak. Édesapám csak azt mondta: úgyis elveszik. Részesek arattak, de mint 15 éves kocsis a hordást már én végeztem. Ami talán a legfontosabb, hogy megtanultam füvet kaszálni (lucernát vagy gabonát vágni nem nagy művészet). Emlékszem Ruttkai Józsi barátunk járt kaszálni hetekig, mint fiatal ember újságolta, hogy hiába eszik kenyeret és szalonnát amennyit csak bír, mégis veszti a súlyát a szénakaszálás alatt. Hogy a kasza jól fogjon, a pengéje olyan vékonyra lett kalapálva, mint a borotváé. A kalapálás művészetét sohasem tanultam meg, de édesapám annál jobban értett hozzá. A kikalapált kaszát a kaszakővel tartottuk élesen, ami egy marhaszarvból készült tokmánybán állt egy kis vízben, ami a nadrágszíjról lógott.

1951 tavasza lehetett, és bár a Rákosi rendszer élelemmel nem tudta ellátni a lakosságot, arról gondoskodott, hogy a tanyákon ki legyenek a kémények kotorva (amit eddig házilag végeztünk). így életünkben először megérkeztek a kéménykotrók kerékpáron. A kotrás után elbeszélgettünk, hogy milyen érdekes is a kéménykotrói pálya. Mivel kulák gyerek nem lehetett traktoros, mert ugye ez érzékeny pálya és az ellenség keze bármikor beteheti a lábát, a kéménykotró inasság gondolata egészen vonzónak látszott. Csak az elfoglaltság és sok gond miatt nem jártam utána.

1951. szeptember első vasárnapján már sötét volt, ahogy este 9 óra után ballagtunk a kiskunhalasi baptista imaházból az állomásra a gyengén kivilágított Kossuth utcán a régi református temető mellett. Egyszer csak egy ismerős hang megszólít: Gyula, te vagy az? Mondom, igen. A hang az én általam nagyon szeretett és tisztelt Halász Géza igazgatóé volt. Azt mondja Halász Géza: no Gyula, hova jársz iskolába? Sehova, mert nem vettek fel, válaszolom. Mire Halász Géza íépeget mellettem, és egy kis csend után ezt mondja: Idefigyelj Gyula! Van itt egy újfajta középiskola. Úgy nevezik, hogy Mezőgazdasági Technikum. Most alakul, és ott van hely. Menj el oda és jelentsd be magad Benedek igazgatónál és mondd neki, hogy én küldtelek. A szüleim előrébb voltak és nem hallották ezt a beszélgetést. Az állandó zaklatás miatt, mint kulák, én úgy le voltam törve, hogy még csak nem is említettem szüleimnek, mit mondott Halász Géza. Akkor már tudtam, hogy egy kulák gyerek nem járhat középiskolába. Eleget hallottuk Rákosit, mint pl.: „kutyából nem lesz szalonna és a kulákból primadonna”.8

8 Rákosi maga sem járt többet, mint 6 elemi. így aztán a „primadonna” szó számára ügyes szójátéknak lett szánva. Persze a szó nem vágott a mondat értelméhez. Rákosit egyértelműen utálta a nép. Se vége, se hossza nem volt a Rákosi vicceknek. Talán így fejezte ki a nép a rendszer elleni utálatát. Amikor két szomszéd találkozott, hamarosan ráterelődött a szó: Hallotta szomszéd ezt a Rákosi viccet? Nem? Hát Rákosit vitték motoron. Mivel kabátja elején erősen befújt a szél, megálltak és megfordította a kabát hátulját előre. Aztán mentek tovább. Egyszerre csak egy balesetbe kerültek és Rákosi ájultan feküdt a földön. Arra jön egy paraszt bácsi és megcsóválja a fejét. Jaj ennek az embernek kitekeredett a nyaka a balesetben és azon módján visszafordította a fejét, hogy rendesen álljon.

310