Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)

Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés

és hadifogságról. Én behurcolkodtam az első padba, ahol megismerkedtem Czurda Gyurkával és Benedek Zolival, akik a gimiből jöttek át. Láttam, hogy a komoly és csendes Czurda Gyurka (a helyi patikus fia) komolyan veszi a tanulást és Benedek pedig ügyes és jóeszü. Egyszer aztán Halász tanár úr megkérdi az osztálytól: no gyerekek, melyik a legrégebbi írott történelem? Mire én jelentkeztem és kivágom: a Biblia. Jól van Gyula, mondta Halász tanár úr.6

A VI. és VII. osztály között azért javult a helyzet. Hatodik osztálytól bejáró lettem vonattal Göböljárásról a 12 km-re lévő Kiskunhalasra. A régi, még az I. világháború előtti kifele nyíló ajtójú német vonat kocsikat a zajos Truman MÁV 411-es osztályú mozdony húzta (ebből még van is egy muzeális példány a kiskunhalasi állomáson).7 A kocsik belsejében minden németül volt írva, beleértve a wc-t is, amit az ajtón lévő írás „Abort”-nak jelölt. Nem telt el sok idő, míg egy helyi humorista az Abort elé írta, „itt mérik”. Az 5. után lassan az osztályok kisebbek lettek, és a tanárok is kezdtek jobban tanítani (így például Békési tanártól tanultam meg a kémia és a biológia szeretetét). Szerencsére itt nem nyúzták a rajzot, mint a polgáriban és természetes írási és olvasási kedvem is hagyták kibontakozni. Magyarból Szabó igazgató úrra emlékszem, aki magyarórákon fantasztikus rémmeséket mesélt nekünk, amit tátott szájjal hallgattunk és hagyta, hogy úgy írjunk, hogy akarunk.

Én valójában a tehén faránál kezdtem, mert iskola után vigyáztam a marhákra és unalmamban fogtam a szelíd Citrom tehenünk farkát, és egy kicsit húzattam is magam, mialatt Kisfaludy Károly egyik ódáját magoltam. Úgy látszik Citrom megelégelte vagy a költészetet vagy a húzatást, mert egyszerre csak a fejemre trottyantott. Szegény édesanyám nem tudta sírjon-e vagy nevessen, ahogy mosta a fejemet a lavórban. Közben egyike lettem az osztály 3 legjobb tanulójának: Czurda, Benedek és Ficsór. Mint a többi 8-os, 1950 tavaszán jelentkeztem a gimnázium első osztályába, hogy ott folytassam tovább tanulásom az orvosi pálya felé.

Ekkorra már a politikai helyzet nagyon romlott az országban és így Göböljáráson is. Mint kulákoknak minden iratunkra rá volt bélyegezve egy nagy piros K betű. Szüleim sokszor megkértek, hogy intézzek ügyeket Halason, ha már úgyis bent vagyok. Mint 13-14 éves gyerek igyekeztem úgy tartani a hivatalos iratokat, hogy mások ne lássák a piros K betűt. 1950 júliusában kaptam egy levelet a gimnáziumtól: helyhiány miatt felvételét elutasítom. Szüleimnek ekkorra már nem volt se ereje, se bátorsága firtatni a dolgot, és el lett döntve, hogy nos Gyula, hazajössz kocsisnak, mert a mostani adók és beszolgáltatás mellett úgysem tudunk kocsist fogadni. Később hallottam,

6 1947-ben még nem jött be a tanár elvtárs, vagy legalábbis tanár bácsi megszólítás. Nekem mindig nehezemre esett bárkit elvtársnak szólítani, mert nem volt egy kommunista sem, akinek az elveivel egyetértettem volna.

7 Ez a mozdony is, mint sok más ezer, az USA-ban készült és Amerika ingyen adta, mint visszaszállításra nem érdemes felesleget a II. világháborúból feltápászkodó Európának. A szép magyar mozdonyokhoz hasonlítva, mint a 328-as vagy 424-es modell, a Truman mozdony nagyon otrombának tűnt. Ráadásul valami csapágyas sajátosság miatt rettentően csattogott és már messziről lehetett hallani, ahogy közeledett Kisszállásról a göböljárási állomás felé. Sokszor a kora reggeli harmatban, kezünkben fogva a cipőt, hogy ne legyen vizes, siettünk az állomás felé a távolságot csökkentő gya- logúton a búza- és kukoricaföldeken át, amikor meghallottuk a Truman mozdonyt. Erre usgyi, az állomás felé, hogy elérjük a vonatot.

309