Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotai emberek - Ficsór Gyula: Balotaszállási emlékezés
aki szépen, szakértelemmel etette a gépet. A helyes gépetetés nagyon fontos volt, mert ha túl gyorsan etette a gépet, esetleg a gép ledobta a szíjat, ami időveszteséget jelentett a 20-22 tagú gépes bandának. Vagy ha nem is esett le a szíj, de az etető túl gyorsan etetett, nem verte ki a gép a gabonát rendesen és a szem a szalmában maradt. Ezt úgy lehetett észrevenni, hogy csak oda kellett egy lapátot tartani, ahol a gép szájából dőlt a szalma, és így a ki nem csépelt szalmában maradt szem úgy kopogott a lapáton, mint a jégeső. A cséplőgép elválasztotta a szalmát és töreket vagy más néven polyvát is. A szalmát a petrencések vitték fel a kazalra1. A szalmakazlat pedig a kazalos rakta. Egy jó kazalos úgy rakodott, hogy az eső leperegjen a kazalról. Amikor később elvették a tanyánkat és földünket az ötvenes évek elején, édesapám is kazalos lett a gépnél, bezzeg az ő kazaljai sohasem áztak be. A legrettenetesebb munka a cséplőgépnél a töreke- sek munkája volt. Csak úgy dőlt ki a gépből az éles, szúrós, poros törek. Ezt a munkát lányok és tizenéves fiúk kapták. Két fiatalabb testvérem Árpád és Bálint is törekesek lettek és még ma is iszonyattal gondolnak vissza rá. Hiába takarta arcukat selyemharisnyából készült álarc, mégis mindenhova bebújt a törek. A legkönnyebb munka a törek- kazalosé volt, mert annak ellenére, hogy piszkos munka volt a gép alól kikaparni fage- reblyével a töreket, a törek mennyisége sokkal kevesebb volt, mint a szalmáé. így a tö- rekkazalos sokszor támaszkodott a favillájára. A törekkazalos általában egy idősebb férfi volt. Miután a földünket már elvették 1951 októberében, és az utána következő években, amikor a halasi mezőgazdasági technikumba vagy az agráregyetemre akartam be- jutni, vagy éppen visszajutni a kidobás után a kulák származás miatt, a törekkazalos B. egy kivételesen ostoba, iskolázatlan, rossz akaratú ember, Balotaszállás párttitkára volt. Nem tudom pontosan ki, de nagyon gyanítom, hogy ő és a tanácstitkár T. küldte a nekem ártó leveleket, hogy ne vegyenek fel az egyetemre, vagy éppen dobjanak ki, miután valahogy bejutottam. Van angolban egy nagyon szép közmondás: God’s mills grind very slowly, but they grind very fine. (Az Isten malmai lassan őrlenek de nagyon finomra). A helyi hatalmasság Balotaszálláson az 50-es évek elején T. tanácstitkár volt, nagyon sok ember életét megkeserítette. 1956-ban a forradalom alatt mentette irháját a népharag elől. Majd a 60-as években Kunfehértón bukkant fel egy jelentéktelen beosztásban. Ekkor már nem tudott ártani az embereknek. Ebben az időben Árpád öcsém említette apukának, hogy „beszélek a T-vel és emlékeztetem mennyire ellene volt, hogy mi kulák gyerekek tanulhassunk és lám, mégis tanultunk. Jó magam is vezető beosztásban vagyok a Kunfehértói Állami Gazdaságban.” Apuka erre azt felelte „ne beszélj vele fiam, megvan az ő büntetése, hisz nyomorék. Az emberek már nem félnek tőle csak szánakoznak rajta”. Apukának emberszeretete ismét megnyilvánult, mely 1 Petrencés magam is voltam 17-18évesen. Az egyetemről való kidobásom után, 1955-ben, mármint ellenőr és zsákos vagy molnár dolgoztam a gépnél. Az ellenőr felírta a kicsépelt gabona mennyiségét, ami régebben azért történt hogy a gazda tudja mennyi termett. Én nagyon büszke voltam, amikor 1949-ben a 40 holdas homokon 170 mázsa gabonánk termett persze volt minden más termék is. Az olvasó esetleg megnézheti egy korábbi angol nyelvű dolgozatomat a magyar szocialista rendszer előtti környezetileg előnyös paraszt-gazdálkodásról a web címemen http://homepages.wmich.edu/ ~ficsor/index.htm válaszd a Sustainable Agriculture linket. Az 50-es években az ellenőrnek jelenteni kellett a tanácsházán, hogy mennyi gabona termett, hogy a kommunista hatóságok így tudjanak minden szem gabonát elvenni a kulákoktól - de erről majd később. Gabona alatt értjük a rozs, búza, árpa és zab termékeket. 304
