Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
amelyek mentén kirajzolódik az önkéntesnek mondott, de valójában kényszerű tsz-be való belépés folyamata. Országosan megfigyelt hasonlóságokra és persze eltérésekre ismerhetünk rá. A birtokosság struktúrájából fakadóan Balotaszálláson is először és főként azok lettek a helyi tsz-ek tagjai, akiknek ez valamilyen módon „menekülést” jelentett az egyébként még kilátástalanabb egyéni gazdálkodásból, ami rendszerint az önellátásra és árutermelésre alkalmatlan parcellát és ahhoz kötődő életmódot jelentette. Először rendszerint azok léptek be, akiknek úgymond mindegy volt, hogy hol vállalnak bérmunkát. A kulákok elleni eljárások, a földtől való menekülés és egyáltalán a parasztellenes agrárpolitika (beszolgáltatás, begyűjtés) Balotaszálláson is jelentősen megnövelte az elhagyott vagy műveletlen földek területét. 1954. május elején a tsz területén 20 holdról tettek említést, ahol nem szántottak. „Ha visszaemlékszünk a nagy uradalmakra, láthattuk, hogy azoknak a lovai is állandóan a földet túrták. Azoknak a kulákoknak a földjeit, akik nem művelik, ki kell adni és a feljelentést ellenük megtenni.” Az idézett szövegben is megmutatkozott az, hogy a tsz-be végül belépett a „kulákság” egy része, akiket azonban továbbra is sokszor ellenségesen kezeltek. Másrészt, egy másik szövegrészből a tsz-szel szemben elégedetlenkedőkre, azt később elhagyókra találunk utalásokat. Egy hozzászólót idézünk: „a kilépő tagokkal foglalkozva kijelentette, hogy a Vörös Csillagnál a kilépő tagok földet nem vittek be, mégis több ezer forintos tartozást mutatnak ki nekik, holott az a tartozási hitelből származik.”79 Másokhoz hasonlóan, a balotaszállási tsz is feloszlott, pontosabban háromfelé szakadt az 1956-os forradalom hatására, amelynek egyik következménye az lett, miként azt a termelőszövetkezet MSZMP-titkára rögzítette, hogy „a Petőfiben csak az idős, azt lehet mondani, hogy az alapító tagok maradtak meg.”80 A gazdálkodási ellehetetlenülés mellett a falusi munkaerő elvándorlására is fényt vet az a megállapítás, miszerint „ a TSz-nek nincs állatállománya megfelelő a TSz-földterülethez viszonyítva, egyáltalán nincs közös sertésállományuk, ami hiba. [...] Hiányolja, hogy a TSz-ben nem tudják megkötni a fiatalságot, és így a belterjes gazdálkodásra való áttérésnél is hiba van, mert csak oly mértékben tudják azt fejleszteni, mint ahogy azt a munkaerejük bírja.” Egy másik párttag egyrészt az eladósodásban látta a tsz-szervezés problémáját, másrészt szerinte a tagság összetétele okozott nehézséget: „nincstelen proletárok voltak, nem rendelkeztek állat és gazdasági felszereléssel, mikor beléptek és erre is hitelt kellett fel venni. És így következett, hogy a Tsz feloszlott, és most a meglévő hiteleket az idős, elöregedett tagoknak kell visszafizetni.” Rábukkanhatunk más, jól ismert, az erőszakra sokkal inkább támaszkodó véleményekre, amelyek szerint a tsz-szervezés legfőbb problémája az volt, hogy „a községben nincs a Kommunistáknak fegyvere, sem rendőr és nincs függetlenített titkár, így nagyon nehéz a Tsz-ekben is irányítani, segíteni, mert a község szétszórt tanyavilág, nagy határa van 18-ezer kh. területen.” A korabeli tsz-munkakultúra és annak közmegítélése is megjelent a pártvéleményekben: „a TSz-ben [...] nincs fiatal munkaerő és így elkésnek a munkákkal, kapálásokkal, és ezért gazosak a tengeri földjeik, és ez nem vonzza az egyéni termelőket a TSz-felé.” A tsz labilis, kényszerrel összetartott voltára utal a következő megállapítás:„a kilépő tagok sem viseltetnek nagy szimpátiát a TSz felé, mert olyan egyén, akit kilépése után 12-14 ezer forinttal is megterheltek, és alig volt egy két évig tagja a TSz-nek, és ezek nem lépnek vissza, mert azt mondják, netalán, ha meggondolja, hogy kilép, akkor 202
