Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
lönben is a bíróság a TSZ ellen agitálókkal szemben soron kívül jár el és megkapják méltó büntetésüket.”64 A falusi pártszervek A forradalom leverése és a megtorlások lefolytatása közben az MSZMP65 az egyik legfontosabb feladatát abban látta, hogy újjászervezze a pártalapszerveit, amelyek a tanácsi és egyéb intézményes struktúrákkal összefonódva korábban is biztosították az állandó ellenőrzést. Kérdés, hogy milyen módon és mennyire tudták ezt a célkitűzést a községekben megvalósítani? Ismét érdemes a balotaszállási helyzetképet járási összehasonlításban értékelni. A korabeli pártdokumentumok a ma már sokszor szinte pótolhatatlan interjúkat helyettesíthetik, és egyéb látleleteket nyújthatnak. Ezek a párt saját önképének ábrázolására is alkalmasak, bennünket azonban elsősorban az érdekelt, hogy a propagandisztikus megnyilatkozásokkal szemben, valójában számszerűen, strukturálisan miképpen jellemezhető a kommunista párt összetétele. A kiskunhalasi járásban is 1957 tavaszán alakultak meg az MSZMP-alapszervek, a falvakban először ismét az államinak számító munkahelyeken, a tsz-ekben és a gépállomásokon. A 44 alapszervezet 709 tagot és 40 tagjelöltet számlált, számarányait tekintve tehát valódi törpe minoritásról volt szó. Befolyásukat persze nem ennek köszönhették, hanem a szovjetizált apparátusoknak, s mindenekelőtt a szovjet és magyar fegyveres erők jelenlétének. A párttagok többsége az alkalmazottak közül került ki, majd arányukat tekintve utána következtek a „dolgozó parasztok”, vagyis tsz-tagok, majd pedig a diplomások.66 Erre a jellegzetes szerveződési tendenciára és tagsági megoszlásra, vagyis arra a nyilvánvaló ellentmondásra, hogy a „munkás-paraszt államban” többségben vannak a közvetlenül nem fizikai munkával foglalkozók, a járási pártvezetés így reagált: „Az alkalmazottak magas létszámát a VB idejében észrevette és hozott határozatot a felvétel korlátozására, de ezzel egyidejűleg felhívtok az alapszervek figyelmét, a termelő munkában résztvevőkkel való foglalkozásra, és ezek pártba való felvételének szorgalmazására.” Mindez persze csak inkább a kötelező, a felsőbb pártirányítás elvárásainak megfelelő megfogalmazás volt. Valójában ekkor még a kiskunhalasi járásban sem tudtak alapvetően változtatni az agrárnépesség pártbeli alulreprezentáltságán. Saját felmérésük szerint a tsz-tagoknak csak 15%-a volt párttag, ami több mint kétszeres csökkenést jelentett az 1956 előtti állapothoz képest. Az állami gazdasági dolgozók közül még kevesebb (7%) párttag került ki. Mindezt így kommentálták: „Ezekből a számadatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a falusi pártvezetés nem támaszkodik megfelelően a szocializmus építésének falun élő bázisára, a szövetkezeti parasztságra, a mező- gazdasági munkásokra, agrárproletárokra. Mert pl. a jánoshalmi községi alapszervezet 104 tagjából 5, Borota 27 tagjából 1, Tompa 53 tagjából 4, Kunfehértó 20 tagjából 1, Zsana 10 tagjából 1 egyénileg dolgozó párttag van. Igen kevés felvételi javaslat érkezik a tsz-ek és gépállomások dolgozói közül. 1958-ban eddig mindössze 8 tsz-tagot, 5 állami gazdasági dolgozót vettünk fel tagjelöltnek, a gépállomásokról egyet sem.” A megoldást hivatalosan a pártvezetés az „új munkastílus” megteremtésében látta. Hogy valójában ez alatt mit értettek, az rendszerint nem derült ki. Feltételezhetően ez csak a szokásos, apparátusban elsajátított szóhasználat volt, egyfajta töltelék, aminek 197
