Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)
Balotaszállás 1952–2006 - Ö. Kovács József: Gazdasági és társadalmi átalakulás
inkább - az egymással versengő feltevések, tapasztalatok és „tudások” területe, egyszerűen azért, mert bármiféle állítás természetesen előhívja mások emlékezetét. Másodszor, az elsővel összefüggésben, fogalmi kategóriánk és a hivatkozott történeti források köre is eleve vitatott. Aki a korábbi korszakok történetével, azaz a háború utáni kommunista hatalomátvétel előtti időszakokkal is foglalkozott, az tudja, hogy melyek a legmarkánsabb különbözőségek a forrásokat illetően. Itt röviden csak arra akarunk utalni, hogy a szocialista kori hivatalos - tanácsi és pártiratok - eleve a politikai diktatúra által megkövetelt módon és nyelvezettel születtek meg. Aki tehát ezekre a dokumentumokra hivatkozva kívánja ábrázolni egy-egy település és lakóinak történetét, annak először is le kell fordítania a pártzsargont egy választott szaknyelvre. A diktatúra nyelve természetéből fakadóan az ellenségképekre épít: a felülről diktált elvárásoknak megfelelően megbélyegez, elszigetel.4 Előrebocsátjuk, hogy a kommunista hatalom felülről kijelölt „osztályellenségeit” - balotaszállási esetünkben is elsősorban a „kulákokat” az egyházat és a vallásosságot - lehetőség szerint igyekezett kriminalizálni, tehát bűnüldözési kategóriába sorolni. A kommunista párthoz lojalitást tanúsítók szerint leginkább ők veszélyeztették a szocializmust. Ennek az abszurd helyzetnek a megértéséhez tudomásul kell vennünk azt, hogy a diktatúrák hivatalos nyelve elsősorban nem az emberi kapcsolattartás, a kommunikáció eszköze, hanem leginkább a politikai hatalmat gyakorlók cselekvési módja. A hatalom megszerzésének és megtartásának az egyik fegyvere. Azért írunk ezekről a kérdésekről, mert magunkat és olvasóinkat az itt bemutatott jelenségek nem puszta elfogadására, hanem további értelmezésére szeretnénk biztatni. Különösképpen egy falutörténetben fontos ennek a hangsúlyozása, hiszen a jól behatárolt térbeli elhelyezkedés és belső falusi kapcsolatok csak távolról tűnnek egységesnek. Közben azok, mint mindenütt, számos módon különböznek: életkor, nem, foglalkozás jövedelem, vagyon és életmód, mentalitás szerint. Mi mindezeket elméletileg ismerve, arra törekszünk, hogy az alfejezetcímekben jelzett témáknak megfelelően szólaltassunk meg és értelmezzünk többnyire hivatali dokumentumokat. Ábrázolunk bizonyos folyamatokat, struktúrákat, eseményeket, még inkább szabályszerűségeket, amelyek alapvetően meghatározták és jellemezték Balotaszállás történetét. Bennünket elsősorban a jelenségek érdekelnek, részben azoknak általánosítható vonásai. Ugyanakkor minél több helyi forrásszöveget fogunk bemutatni. Leírásaink és értelmezéseink során igyekszünk minél kevésbé személyre vonatkozó ítéleteket hozni. Ez egyébként sem célunk, sokkal inkább megérteni akarjuk a történeti helyzeteket. Más korszakok kutatóihoz hasonlóan ebben az esetben is követni fogjuk a forráskritika minimális szabályait. Például azt, hogy a korabeli összefüggésekbe, felderíthető kiindulópontokba, meghatározottságokba ágyazzuk a történéseket. Amit ma tudunk a kommunista rendszerről, azt akkoriban sok kortárs nem tudta, vagy nem tudhatta. Tehát a vállalt értékrendünk kinyilvánítása mellett sem akarjuk utólag az akkori történetek szereplőit kioktatni. Viszont a retusálási sem vállaljuk. A távolról mikrovilágnak tűnő balotaszállási földrajzi és társadalmi teret vizsgálva abból indultunk ki, hogy az itt élőknek is egy politikai diktatúrába« kellett megtalálniuk az élet értelmét.5 Itt arra gondolunk, hogy településünk is része volt annak a nagy struktúrának, amit pártállamnak szoktak nevezni, amelyben a politikai hatalmat egyedül birtokló kommunista pártvezetés a megyei, a járási, s itt elsősorban a kiskun- halasi intézményei (párt, tanács, rendőrség, munkásőrség stb.) és vezetői révén jelent meg. Ez még konkrétabban azt jelentette, hogy az elvi és a gyakorlati döntéseket elő178