Szakál Aurél (szerk.): Balotától Balotaszállásig - Thorma János Múzeum könyvei 21. (Kiskunhalas, 2006)

Balota a kezdetektől a 20. század közepéig - Ozsváth Gábor: Tanyák Balotán

tam, a láng az arcomba csapott, a hajam szempillám, szemöldököm mind leégett Apja már az édesanya betegsége idején újabb asszonyt vitt a házhoz. Őt a szomszédban élő, idősebb asszonyok úgy kommendálták, hogy a fiatal gazda ne maradjon asszony nélkül. Mindeközben a főzéstől a takarításig minden házimunkát az alig iskoláskorú lánynak kellett elvégeznie. A rántást még nem tudta elkészíteni, beteg édesanyja Halasról küldte ki, amit ő azután beosztott. A mostoha nem tűrte a gyermekeket a házban, nekik az állításfalú, nyári konyhában kellett meghúzniuk magukat. „

Sokszor sírtunk apánknak, hogy hozza haza a mi édesanyánkat. Amíg még lehetett, időnként szegény, beteg anyánkat is odahozták, aki betegségétől megtörve tűrte, hogy más asszony is van a háznál.” Ez az eset ellentmondásban áll a falunak a házasság szentségéről kialakult, általunk ismert közvéleményével. Magyarázatát a gazdasági egység elsőbbségében kereshetjük, amint azt a párválasztás motivációjában is megtaláljuk.

Azon családoknál, ahol a megélhetés érdekében valami egyéb mesterséghez is hozzá kellett látni, természetes módon erre már korán tanítgatták gyermekeiket, vagy a vásározásban, piacozásban kellett segíteniük.

így Lehoczki Imréné Vásáros Terézia édesapja juttatott földön kosárfonással pótolta a kenyérrevalót. A kosarakat családtagjai hordták a halasi piacra, és házaltak a környező tanyákon., Anyám felvett egy háttal, én is a kisebbekből, amennyit elbírtam, mentünk. Hányszor jöttünk gyalog Halasról, én erősen elfáradtam, sírtam anyámnak, hogy már nem bírom. 0 nyugtatgatott - mindgyár otthon vagyunk - s így ment ez hazáig még egy jó párszor.”

A gyermekeknek a játék is, a munka is, minden a gazdaság körül zajlott. Ha valamilyen játékfélét kaptak vagy éppen csináltak nekik, az leginkább a nagyobbak szerszámainak, eszközeinek kisebb változata: kis talicska, szekér, ásó, gereblye volt.

Azon családok, amelyek gyermekeiket Halason taníttatták, igyekeztek a gazdaságban hasznosítható tudást adó iskolákat keresni számukra. A fiúkat gazdaképzőkbe, a leányokat szabó-varró, háztartási vagy könyvelési iskolákba adták. Elszállásolásukról valamelyik, városban élő idős rokon, nagyszülő gondoskodott27.

Érthető, hogy a munka világa megismertetésének volt minden alárendelve. A tanyai gazdálkodás minden egyes mozzanatát meg kellett ismernie a család minden tagjának attól függetlenül, hogy az férfi- vagy női munka, hisz sokszor megadatott, hogy egymás helyett is helyt kellett állni. Az elmúlt évszázad erre számos alkalmat szolgáltatott. Elég, ha az asszonyoknak a világháborúkban katonáskodó, fogságban lévő vagy végképp odamaradt férfiak helyett történt helytállására gondolunk. Minden egyes család visszaemlékezéseiben ott találhatjuk e jelenséget.

Jellemző a 20. század első felére a füzespusztai Gyenizse István családjának példája28. A számos nagy és közepes birtokkal rendelkező, neves Gyenizse família sarja Gö- bölyjáráson 300 katasztrális hold bérelt földön állattartással foglalkozott. Az első világháború kitörésekor négy fiával és öt lányával dolgozott a gazdaságában. Mind a négy fiát kivitték a frontra, a göbölyjárási gazdaságban - férfikéz nélkül - lányaival maradt, akik kénytelenek voltak minden, korábban a férfiak által végzett teendőt is ellátni. A háború befejeztével csak három fiú tért haza, ők is rokkantán, a negyedik odamaradt. A hazatérő fiúk egyike - megfáradva a háború borzalmaitól - szabad életre vágyott, és kikérte örökségét, majd Halasra költözött. Valódi úrként próbált élni, keresve az élet örömeit; ily módon keze között a juss röpke három év alatt elolvadt. Elszegényedve tért vissza az apai házba, ahol lánytestvérei és rokkant fivérei ez idő alatt is dol121