Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Művészet - Murádin Jenő: Thorma János és az 1932-es kolozsvári kiállítás. A Károli Gáspár Társaság művészeti tárlata 1932 karácsonyán
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 431 Thorma János és az 1932-es kolozsvári kiállítás A Károli Gáspár Társaság művészeti tárlata 1932 karácsonyán Murádin Jenő Trianoni örökség, hogy a Kárpát-medencei magyarság anyaországon kívüli részének alig volt és alig van ma is működőképes művészeti intézménye, megnyilatkozási fóruma. Ezért történt az, hogy e régiókban már a kisebbségi lét kezdetén irodalmi, közművelődési szervezetek, vagy éppen egyházak siettek a legsanyarúbb sorsú alkotók, a képzőművészek segítségére. Gondjaikból vállaltak át egy részt, kiállításoknak, gyűjteményeknek adtak helyet, irodalmi folyóiratokban biztosítottak állandó művészetkritikai rovatot, és nagyobb tapasztalatukkal támogatták a művésztársadalom érdekvédő önszerveződéseit. A képzőművészek erdélyi egyesülete, a Barabás Miklós Céh helikoni kezdeményezésre, tehát az irodalomszervezés mintájára jött létre, a kisebbségi művészek kiállításainak egy részét szerkesztőségek biztosították, és az együttműködés más formáira is számos lehetőség adódott. Az egyházakkal kiépített kapcsolatok szemléletes példája az 1920-as években kifejezetten a kisebbségi kultúra támogatására Aradon folépült minorita kultúrház, mely erdélyi művészek tárlatainak impozáns sorozatát fogadta be. A Károli Gáspár Irodalmi Társaság kezdeményezése, melyről itt részletesebben szó lesz, ugyanerre a kisebbségi helyzetképre vetíthető föl. Egy színvonalas csoportkiállítás fölvállalása és megszervezése fűződik az egyesület működéséhez, mely a kor erdélyi művészeti életének számon tartott eseménye lett. Az egyesület a gazdasági válság súlyos éveiben tevékenykedett, és nagy terveikből már emiatt is kevés valósulhatott meg. Munkájának egyik maradandó értéke ez a rendhagyó kiállítás, melyet az 1932-33-as év fordulóján Kolozsváron szerveztek meg. A felekezeti alapon létrejött irodalmi egyesület, teljes nevén a Károli Gáspár Református Irodalmi Társaság (rövidítve KGIT) megalakítását 1929 szeptemberében, a bibliafordító Károli Gáspár születésének 400. évfordulóján Nagykárolyban rendezett ünnepségeken határozták el. Működéséről 1934-ig maradtak fönn adatok. Az egyesület mintegy 600 tagot számlált; elnöke Makkai Sándor református püspök és Thury Kálmán jogász, egyházkerületi főügyész lett. A rendes tagok mellett a társaságnak negyven választott tagja volt, akik a cselekvőképesség érdekében Kolozsváron létrehozták a zárt körű Irodalmi, Tudományos és Művészeti Osztályt.1 Ennek összetétele már érzékletesen mutatta, hogy a KGIT a szellemi életnek milyen széles spektrumát igyekezett átfogni. így kerültek be e szűkebb választmány tagjai közé képzőművészek, kritikusok is, vagy a művészetszervezésben otthonos kisebbségi vezető egyéniségek. Ilyenformán részt vett a szervezet munkájában a Nagyenyedről akkoriban Kolozsvárra költöző festőnő, D. Berde Amália, a zalatnai pap-festő, Gruzda János, a képzőművészetekben is járatos Bánffy Miklós, Kós Károly, a kritikus és esztéta Maksay Albert. Egy képzőművészeti csoportkiállítás gondolata, egyéb terveik mellett (felolvasó- és vándorgyűlések, folyóirat- és könyvkiadás, népkönyvtár alapítása) nyilvánvalóan ebben a körben született meg. A mindig aktív Kós Károly nem volt a kezdeményezők között (ez egyik írásából világosan kiderül)2, reá csak a szervezés konkrét feladatai vártak, melyekre a KGIT elnöksége kérte föl. A szervezők hat alkotót, idősebbeket és fiatalabbakat hívtak meg a kiállításra. Szándékaikból egyértelműen az derül ki, hogy a Károli Gáspár Irodalmi Társaság „müvésztagjainak képeiből” mutassanak be.3 Ez azonban nem volt teljesen kizáró jellegű, mint ahogyan Gy. Szabó Béla részvétele igazolta.
