Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Művészet - Murádin Jenő: Thorma János és az 1932-es kolozsvári kiállítás. A Károli Gáspár Társaság művészeti tárlata 1932 karácsonyán
432 Murádin Jenő Maga az elgondolás, hogy felekezeti alapon, esetünkben kálvinista hitű művészek bemutatóját szervezzék meg, teljesen szokatlan gyakorlat volt, és később sem igen akadt rá példa. Az egyházak támogatása, melyről bevezetőben szóltunk, korántsem ilyen szelektív válogatásban nyilvánult meg. Kós Károly szóvá is tette ezt a nem túl szerencsés ötletet. „Nem tűztük ki feladatunkul - írja hogy e helyen igazoljuk a ref. irodalmi társaság tényleg szokatlan kezdeményezését, mert kiállítást semmi más szempont nem igazolhat, mint a kiállított alkotások maguk. A művészi alkotásnak pedig nincsen felekezete, nem tartozik semmiféle bevett vagy be nem vett vallás kötelékébe, de vagy van művészi értéke, vagy nincsen.”4 Akárhogyan volt is, az erdélyi művészeti életnek nyeresége lett ez a kiállítás. A létbizonytalanságot hozó válságos években nyújtott lehetőséget alkotóknak a bemutatkozásra. És történt ez Kolozsváron, ahol éppen megszűnőben volt a képzőművészeti főiskola, s így Erdély szellemi fővárosa a hivatásos művészképzés intézménye nélkül maradt. A teológiai intézet „egyetlen nagytermében” állították ki a meghívott alkotók szám szerint 44 müvét. Szigorúnak mondott zsűri bírálta felül a képeket, és katalógus készült a Minerva RT kiadásában. Ez utóbbi azért is fontos, mert a látogatókat tájékoztatta arról, mely művek vásárolhatók meg, s azokhoz milyen árakon juthatnak hozzá.5 A résztvevő alkotók - munkálkodásuk helye szerint - az egész erdélyi (a Romániához csatolt) területrészt átfogták. Thorma János és T. Rátz Péter a nagybányai művésztelepről küldte be képeit, Gy. Szabó Béla, aki nem sokkal ezelőtt költözött át Gyulafehérvárról, kolozsvárinak számított már. Dóczyné Berde Amália Nagyenyedről, Gruzda János zalatnai remeteségéből jelentkezett, míg a fiatal grafikus, Hadnagy Árpád Brassóból. A kiállítást, már a vásárlási kedv ösztönzése miatt is, a karácsonyi ünnepekre időzítették. 1932. december 22-én nyílt meg, miután egy nappal korábban a KGIT ugyancsak a teológia épületében Arany Jánosról emlékezett meg, a költő halálának 50. évfordulóján.6 Mint erdélyi városokban mindig, népes közönséget vonzott az esemény. A püspök és szépíró, Makkai Sándor művészet és társadalom kölcsönös egymásrautaltságáról beszélt, és arról, hogy a KGIT fórumot és támogatást kíván nyújtani „református művésztagjai számára”.7 Ezután Kós Károly méltatta a kiállítást, melynek szervezéséhez, a müvek installációjával ő maga is tevékenyen hozzájárult. Kétségtelen, hogy a Thonna-művek bemutatása gyakorolta a legnagyobb vonzerőt a tárlat látogatóira. Találunk olyan tudósítást, mely címben is ezt az eseményt emelte ki.8 Kritikai méltatását Kós az Erdélyi Helikonban arra az ellentétpárra építi, hogy a tárlat revelációját „Thorma János és az eddig még ismeretlen fiatalok” jelentkezése nyújtja.9 „Önmagában is művészeti esemény az Erdélyben - írj a -, ha Thorma János, a nagybányai ősz mester nehány művét kiállítj a Nagybányán kívül is valahol”10 Thorma a nagybányai művésztelep legendás alakja. Az alapítók közül ő az egyetlen, aki nem hagyta el őrhelyét, és fönntartotta a kolóniát és szabadiskolát a legnehezebb időkben is. Művészete a háborút követően új korszakba lépett. Egykori nagy kompozíciós témái után tájképfestészete hozta meg kései gyümölcsét. Mintha visszatért volna ahhoz a kiindulóponthoz, ahonnan a nagybányai táborverők valamikor elindultak. Plein air-képek sorozatát festi, ember és táj kapcsolódásának örök problémáira keresve válaszokat. Nagy mesterségbeli tudással festett lírai hangulatú képei mindig vásárlóra találtak. Kolozsváron is több ilyen müve került gyűjtők tulajdonába. Éppen az 1930-as évek kezdete az, amikor több kolozsvári kiállításon láthattak kései képterméséből. 1930 tavaszán a kolóniabeliek nagyszabású kolozsvári kiállítása, az év végén az erdélyi művészek közös tárlata és most a Károli Gáspár Irodalmi Társaság bemutatója kínált erre alkalmat. Ez utóbbira Zivataros táj, Virághegy tetején, Tavaszi táj című szabadtermészeti képeit, továbbá Modell a macskával című kompozíciós témáját és Arckép címmel enteriőrbe helyezett, illetve táji háttérrel megkomponált női portréját küldte el. Utóbbiak közül az egyik az Erdélyi Helikonban és a Pásztortűzben megjelent reprodukciója nyomán pontosan azonosít
