Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Művészet - Sümegi György: Damkó József: Búsuló kuruc, 1904
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 425 Damkó József: Búsuló kuruc, 1904 Sümegi György Valóságos történeti eseményhez, Halas város életében, hétköznapjaiban egyaránt századokra kiható történéshez kapcsolódik az 1703. október 3-án (a legújabb kutatási eredmények szerint: október 5-én) vívott halasi csatában1 elesettek emlékére állított emlék-szobor. Három összetevőt, háromféle valóság-síkot érdemes szálanként és együvé fogva szemrevételeznünk azért, hogy minél plasztikusabban szemlélhessük a művet és fogantatásának környezetét, a létrejöttét segítő kontextust, illetve körülményeket. E három meghatározó komponens: 1. a város elhatározása, vagyis a szobor keletkezéstörténete az ötlettől a fölavatásig; 2. a hazai emlékszobrászat korabeli állapota; 3. A Kuruc-szobor helye Damkó József szobrászművész pályáján, s mit sugall, mit fejez ki immár 99 év óta. A szobor története 1903 februárjában kezdődik: a frissen megválasztott polgármestert, Nagy Mór doktort köszöntötte a Kiskunhalasi Kaszinó Vigalmi Bizottsága. A „vigalmi vacsora” azonban „komoly symposionná” változott: a 'köz'-ért, a városért, id. Gaál Lajos hozta javaslatba (hangsúlyozom mégegyszer: fehér aszta! mellett, banketten), hogy „az elesett kuruczoknak valamely emlék épüljön”. Az ambiciózus polgármester a tettek embere volt: azonnal hozzáfogott a gyűjtéshez, s már ott helyben, az ötlet megszületésekor szép összeg gyűlt össze a „kurucz szoborra”.2 S ahogy azidőtt lenni szokott: hamarost szoborbizottság alakult a polgármester vezetésével , amely gyűjtőívet adott ki. A megfogalmazott szándék egyértelmű és a korral adekvát: az 1703 október első napjaiban elesett 234 kuruc „emlékét a szabadság névtelen vértanúinak” állítják. A hely hiteles, az addig jeltelen dombot, a csata helyszínét, kuruc halomként emlegeti a városi köznyelv. A szoborállítás első fázisában merült föl eldöntendő kérdésként, hogy „egyszerű oszlop legyen-e vagy inkább szobor” az emlék. Vagyis obeliszk, emlékoszlop vagy figurális/egész alakos emlékmű létesíttessék - fogalmazódott meg a dilemma. A viszonylag rövid idő alatt összegyűlt 3000 korona lehetővé tette szobor állítását, sóskúti mészkőből. A polgármester, Nagy Mór „a pesti művész körökben ismerős” Damkó Józsefet kérte föl az emlék- szobor elkészítésére. Hogy miért éppen őt, aki a Fadrusz János - Stróbl Alajos - Zala György szobrásztriásztól, a korabeli emlékműszobrászat meghatározó mestereitől elég nagy színvonal- és ismertségbeli távolságra helyezkedett el s a halasi fölkérés évében, 31 évesen kapja addigi legnagyobb köztéri megbízatását? Mivel a korszakban igen széleskörűen elterjedt pályázati forma mellőzésével, egyenes megbízásban adták ki a munkát, így fontos, különösen jelentékeny kérdés a szobrász kiválasztása. Erre vonatkozóan nem találtam adatot. A Thorma János Múzeum igazgatója, Szakái Aurél3 azonban arra hívta föl a figyelmemet, hogy Nagy Mór polgármester a fiatalon elhunyt Nagy Kálmán szobrászművésznek a testvére. Nagy Kálmán (1872-1902) Damkóval egy évjáratú, tanulhattak egyidejűleg az Iparművészeti Iskolában. Nagy Kálmán a Bezerédy- és a Zala-műteremben dolgozott, majd „megbízást kapott arra, hogy a magyar népélet karakterisztikusabb alakjait [...] mintázza meg a párizsi világkiállításra”.4 Terrakotta zsáner-szobrai Damkó hasonló műveinek szinte édestestvérei, plasztikai pandanjai. Még egy elem föltétien említésre méltó itt: 1901 -ben szülővárosa megbízására mintázta meg a közgyűlési terembe Erzsébet királyné mellszobrát. Vagyis Nagy Mór polgármestersége kezdete előtt Nagy Kálmán dolgozott Halasnak. Mindezekből bízvást föltételezhető, hogy elhunyt testvére művei szellemiségéhez, népi karakteréhez, akkor nemzetinek gondolt törekvé
