Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Néprajz - Káposzta Lajos ifj.: Csettegő. Miért éppen Soltvadkerten?
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 411 Csettegő. Miért éppen Soltvadkerten? ifj. Káposzta Lajos Egy találmány bölcsője: Soltvadkert Ha olyan társaságba csöppenünk, amelyben Bács-Kiskun megyén kívüliek is tartózkodnak, előfordul, hogy néhány szavunkat meg kell magyaráznunk. És itt nem csupán a szőlőművelés szakkifejezéseiről lehet szó, hanem egyszerű (?) közlekedési eszközökről is. Vegyük például a „csihogó” szavunkat - főnévként értelmezve -, amely hangutánzó módon nevezi meg e tanulmány főszereplőjét. Ugyanakkor a lakóhelyemtől, Soltvadkerttől nyolc km- re fekvő Kiskőrös helyi lapjánál már nem tudtam felvenni egy idős asszony apróhirdetését. O ugyanis nyekkért akart eladni. Kellett hozzá néhány perc, míg kiderült: amit ő kínál, az nem más, mint egy „csihi”, egy „csihogó”, kiskőrösiesen szólva „brncsaló” vagy „tótlópótló”. De mivel e tanulmány szerzője a tárgyalt közlekedési eszköz szülővárosában, Soltvadkerten él, nevezzük helyi - és egyben legelterjedtebb - nevén a dolgokat: itt most a csettegőről lesz szó. Ha azt akarjuk elmagyarázni a nem idevalói embernek, mi is az a csettegő, talán úgy a legegyszerűbb, ha azt mondjuk, homoki munkagép. Őshazája: Soltvadkert. Méretei: mint egy kisteherautóé. Vezetése: egyszerű. De vajon miért éppen ezen a vidéken született meg a találékonyság eme gyöngyszeme? Soltvadkert Bács-Kiskun megye középső részén található, Kiskőrös és Kiskunhalas között. Talaja gyenge minőségű futóhomok. Az évi csapadék 550 mm alatt van. Ezek az adottságok jóval az országos átlag alattiak. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy aki Vadkerten él, az - a bibliai példázatnak gyökeresen ellentmondva - homokra épít homokból, mégis megmarad. Lakóinak száma 8000, melynek többsége a mezőgazdaságban és az ehhez kapcsolódó borágazatban dolgozik. A török idők után az 1740-es években újratelepülő Vadkertpuszta német, szlovák és magyar lakóinak kemény harcot kellett vívniuk a futóhomokkal. Erre a legjobb eszköznek a szőlő- és gyümölcsültetvények kínálkoztak. A szőlő gyökere mélybe nyúlva elérte a vizet és megkötötte a talajt. A homok hasznosítására pedig ezen az éghajlaton a legalkalmasabb növény éppen a szőlő. Maga a munka mennyisége és minősége, alkalmanként teljes eredménytelensége (fagy, aszály, betegségek) a lakosság körében is elvégezte a természetes szelekciót: csak az maradt Vadkerten, aki ezt kibírta. Ha a lakosság genetikai összetételét vizsgáljuk, akkor a települést a „jövevényfalvak” kategóriájába1 sorolhatjuk. Ide tartozik a legtöbb, korábban török területen (újjá)alakult falu és város, mint Kiskunmajsa, Kiskőrös, Kecel, vagy Izsák. Erre a típusra az ajellemző, hogy népessége idegen helyekről rekrutálódott és meglehetősen kevert. Különösen jellemző ez Soltyadkertre, ahol az alapítók között (ill. az azt követő évszázadban) a meghatározó elem a német, de emellett megtalálhatók itt szlovákok, csehek, franciák, lengyelek, illetve északi, dunántúli, tiszamenti magyarok, evangélikusok, katolikusok és reformátusok leszármazottai. A 19. század folyamán a kereskedelem élénkülésével megjelentek a zsidók is, akik 1944-ig meghatározó szerepet vittek a község életében, de iskolájuk még 1956-ig fennállt. A 19. század végi baptista ébredési mozgalom nyomán alakult gyülekezet a mai napig működik — tagjai főleg a protestánsok közül kerültek ki. A cigányság aránylag kis létszámban telepedett meg, akikről elmondható, hogy szinte problémák nélkül átvették a normákat és a maguk módján beilleszkedtek. Némi túlzással azt is mondhatnánk erről a képződményről, hogy egy „új világ” jött létre
