Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Végső István: A „Balogh Ádám” kerékpáros zászlóalj története 1932-1945 között
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 251 r A „Balogh Adám” kerékpáros zászlóalj története 1932-1945 között Végső István Bevezetés A következő írás célja bemutatni az 1932-től 1944-ig Kiskunhalason állomásozó „Balogh Adám” kerékpáros zászlóalj történetét. A katonai alakulatok között a kerékpárral felszerelt egységek igen rövid és ellentmondásos pályafutást mondhatnak magukénak. A trianoni béke- szerződés miatt Magyarország hadseregének létszáma jelentősen korlátozva volt.1 Ezzel együtt semmiféle korszerűsítésre nem volt lehetőség. Ezt szigorú nemzetközi ellenőrzés mellett néhányszor sikerült kijátszani, de igazán csak az 1927-es évtől vált részlegesen szabaddá a magyar haderő.2 Ettől az időtől indították el azokat a magyar hadtörténelemben igen meghatározó folyamatokat, amelyek kimondva, vagy kimondatlanul egy következő „nagy háborúra” készítették elő az országot.3 A kornak megfelelő hadsereg fejlesztés és a gépesítés elmaradásával különböző áthidaló megoldások születtek a Magyarországéhoz hasonló helyzetben lévő országokban is. Azért, hogy „gyorsabbá” tegyenek egyes gyalogos egységeket már az első világháború idején kerékpárokkal szerelték fel. Különbség tehát egy gyalogos és egy kerékpáros alakulat között gyakorlatilag csak ennyi volt. A kerékpáros egységeket a gyorsan mozgó egységek közé soroljuk. Ezek az alakulatok elsősorban megszálló feladatokra voltak alkalmasak.4 A húszas évek végén, harmincas évek elején elindult magyar fegyverkezési program egyik alapvető pontja az volt, hogy egy viszonylag gyorsan mozgósítható, a határok mentén készenlétben tartott hadsereget építsen ki.5 Nem volt tehát esetlegesség abban, hogy a harmincas években gőzerővel folyó haderő kibővítés és átrendezés során több, addig nem túl fontos és nagy település is katonai egységet kapott. Az természetesen szempont volt, hogy megfelelő utánpótlási, ellátási és élelmezési lehetőségeket tudjanak a helyszínen biztosítani. Ezért a legfőbb szempontok a földrajzi elhelyezkedés mellett ajó mezőgazdasági jellemzők voltak. Városunknak a térségben ebből a szempontból több konkurenssel is meg kellett küzdenie. Igen ritka volt, hogy egy Kiskunhalas méretű, és ilyen adottságú helység katonaságot tudjon állomásoztatni a területén, hacsak nem voltak megfelelő kapcsolatai a felsőbb politikai vagy katonai vezetésben. Laktanyája nem volt a településnek, ezért több mint 150 éves kívánsága volt a kormányzat felé a kiskunhalasiaknak egy helyben lévő katonaság idetelepítése és egy állandó katonai szálláshely létrehozása. A 1907-ben egy kiskunhalasi polgár, Suba Imre 122.000 koronás alapítványt tett laktanya építés céljára.6 Ez az alapítvány viszont a későbbiek során tisztázatlan körülmények között megszűnt.7 Az első világháború második évében már voltak próbálkozások arra nézve, hogy állandó hadsereg legyen itt, de ez különböző okok miatt meghiúsult.8 Pedig Kiskunhalas az igen fontos, pest-zimonyi vasútvonal mellett feküdt. Vasúti csomópont volt. Ez pedig már az első világháború előtt is meghatározó volt hadi szempontból. A különböző katonai csapatok gyors mozgatása és utánpótlásuk biztosítása egyértelművé tehette, hogy településünknek kiemelten jelentős szerepe lehet egy Balkán felé irányuló háború esetén. A honvédelmi tárcánál hosszú és rövidtávú tervek készülhettek a haderő fejlesztés kapcsán arról is, hogy miként fogják a hadsereg bővítésével átalakítani, átcsoportosítani a régi, új katonai egységeket. Ezeknek a kezdeti lépéseknek a gyakorlati megvalósítását az olasz külpolitika nagyban meghatározta. Az olasz kormányfő, Benito Mussolini balkáni tervei miatt elsősorban a
