Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Kolozsváry-Kiss István: A Kolozsváry-Kiss család története
194 Dr. Kolozsváry-Kiss István ISTVÁN (1847-1916) a bírói vizsga letétele után posztgraduális képzésként egy-egy egyetemi szemesztert hallgatott Bécsben, Berlinben, Párizsban és Londonban. Apja, a vagyonszerző István 1874-ben bekövetkezett halála után örökrészén gazdálkodott, majd belevetette magát a politikába. Megalakította a Függetlenségi és 48-as Párt halasi szervezetét, s e párt színeiben két cikluson át (1892-1901) képviselte Halast az országgyűlésben. Aktív képviselői tevékenysége állandóan foglalkoztatta a sajtót, a Borsszem Jankó c. élclap külön rovatot nyitott személyének. Haláláig tagj a volt a vármegye törvényhatósági bizottságának és a városi képviselő-testületnek. Házasságából 12 gyermek született. Istvánnak és Sándornak három nővére volt. RÓZA (1845-1874) a tehetős halasi birtokos családból származó dr. Farkas Imre orvosnak lett a felesége, aki azonban nem praktizált, hanem a halasi református gimnáziumban tanított francia, latin és magyar nyelvet, igazgatója is volt két évig. 1886-tól egy cikluson át a Függetlenségi és 48-as párt színeiben Halast képviselte az országgyűlésben. Elek fiuk az országgyűlés felsőházának volt a tagja. Elek és Imre fiuk gyermektelenül halt meg, leszármazottak csak Dezső fiuktól vannak. Eszter dr. Scheibner Menyhért bácskai sváb származású orvoshoz ment feleségül, aki az egyetemen kötött barátságot későbbi sógorával, dr. Farkas Imrével, és így került Halasra, ahol az orvosi gyakorlat mellett a gimnáziumban is tanította a német nyelvet. A gimnázium kívánságára nevét Dobóra magyarosította. Házasságukból egy gyermek született, a fiatalon meghalt Scheibner Eszter. A harmadik lány dr. Balogh Elemér szegedi közjegyző felesége lett, de gyermektelenül nagyon korán elhunyt. Férje újra nősült, második házasságából született Irént raggamby Fluck Dezső vette feleségül. István 12 gyermeke közül nyolcán élték meg a felnőttkort. Csak a legidősebb, dr. Ko- lozsváry Kiss ISTVÁN (1874-1928) vállalt tartós közéleti tevékenységet. Városi tanácsnok, majd főjegyző, majd helyettes polgármester, elnöke a színpártoló egyesületnek és az önkéntes tűzoltó testületnek, a Halasi Takarékpénztár Rt. igazgatósági tagja, a Kiskunhalasi Központi Szeszfőző Szövetkezet és Gazdakör elnöke, stb. Miután Silling Endre polgármestert a vármegye 4. Kolozsváry-Kiss Róza (1845-1874) 5. Kolozsváry-Kiss István (1874-1928)