Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Kolozsváry-Kiss István: A Kolozsváry-Kiss család története
A Kolozsváry-Kiss család története 195 közigazgatási bizottsága 1918. augusztus 10-én állásából felfüggesztette, a szeptember 10-i rendkívüli városi közgyűlés az ideiglenesen megürült polgármesteri állásra egyhangúlag Istvánt választotta meg. Október 31 -én megválasztották az őszirózsás forradalom hatására megalakult Kis-kunhalasi Nemzeti Tanács elnökévé is. 1919. április 11-én a Városi Tanács Intézőbizottsága felfüggesztette állásukból az eddigi vezetőket, és a város irányítását direktórium vette át. A kommün bukása után ismét a régi vezetők kerültek a város élére, s a Halast augusztus 4-5-én elfoglaló román csapatokkal a város vezetőjeként már István tárgyalt. Az év végén lemondott tisztségeiről és a továbbiakban az Egyesült Kisgazda- és Földműves Párt helyi szervezetének megerősítésén és az 1920. évi nemzetgyűlési választásra való felkészítésén fáradozott. E párt színeiben az 1920. január 25-26-án megtartott választáson az 1920-1922 évi ún. I. Nemzet- gyűlés képviselőjévé választották. A nemzetgyűlési aktivitását jól bizonyítja, hogy öt állandó bizottságnak is tagja volt. A II. Nemzetgyűlésbe való jelölését már nem fogadta el, kérésére a vármegye nyugdíjazta, és a továbbiakban tartózkodott minden közéleti szerepléstől. Agglegényként halt meg. FERENC (1876-1921) a halasi gimnáziumban sikeresen letett érettségi után a budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait. Eredményes kezdet után különféle diákmozgalmakba bonyolódott, a diákkör elnökévé választották, vezetője lett az ebtenyésztők egyesületének is, stb. Elhanyagolta tanulmányait, végülis nem szerzett diplomát. Halason apjának segített a gazdálkodásban, tagja volt a városi képviselő-testületnek, a Halasi Takarékpénztár Rt. igazgatóságának. Megválasztották a Kisgazda- és Földműves Párt elnökének is. A világháború kitörésekor mint tartalékos hadnagyot nyomban behívták katonának, a budapesti 30. népfelkelő gyalogezred III. zászlóaljában a 9. század parancsnokaként a balkáni frontra került. Csapattestével súlyos harcokat vívott, még felesége szeptember 4-i temetésére sem engedték haza. Fegyvertényeiért és hosszú ffontszolgálatáért megkapta a bronz és ezüst signum laudist, valamint a katonai érdemkeresztet a kardokkal. Elérte a századosi rangot is, ami tartalékos tiszt esetében ritka kivételnek számított a monarchiában. A fronton szerzett súlyos betegsége, amelyből haláláig nem tudott kigyógyulni, annyira elhatalmasodott, hogy 1917 nyarán végülis le kellett szerelnie. A 6. Kolozsváry-Kiss Ferenc (1876-1921) 7. Kolozsváry-Kiss Lajos (1878-1905)
