Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Földhasználat Halason a 18-19. században
Földhasználat Halason a 18 - 19. században 153 kozó adatok a Liber Fundiban nincsenek bejegyezve, csak földrajzi hely jelölésére említik meg néhányszor az épületeket. Pl. Darányi Mihály és István részére a második kaszáló Kisbalotán a „Modok Tótok volt Tanyai házoknál” méretett ki.23 A tagosítás után tanyaépítési hullám indult. 1791-ben 70 tanyát, 1804-ben 202-őt, 1810- ben pedig már 229 kéményes szállási házat írtak össze.24 Az építmények száma még így is elenyésző a birtokosok, még inkább a határ méretéhez viszonyítva. Félegyháza tanyásodásától, ahol 1804-ben 1059 tanyai házat jegyeztek fel, jelentősen elmaradt. A tanyaépítés szabályozása az egész Kiskun Kerületben egységesen alakult, mennyiségi mutatóit a határfelosztás és a művelési mód alakította. A tagosítás után a határhasználat alig változott. A parcellák száma kevesebb lett a földtulajdonosok többsége szántóját és kaszálóját valóban két-két tagban kapta meg. Sokaknak azonban 1793 után is ennél több parcellában, egymástól távoli határrészeken adták ki földjüket. E tekintetben is tovább kell finomítani az elemzést, hiszen nem mindegy mekkorák voltak a parcellák. Nyilvánvaló, hogy bár szám szerint nincs különbség mást jelent a parcella szám, amikor pl. Péter Ferenc 446 kh és 96 négyszögöl kaszálóját hat tagban kapja meg, és másként hasznosítható az öt tagban kimért 31 hold kaszáló. Vagy, hogy még szélsőségesebb esetet emeljünk ki, említhetjük Herpai Mihály kiskun kapitányt, aki a redempciótól a tagosításig 24 darab földet vásárolt a saját redempciója mellé, mégis a tagosításkor 37 kh és 592 négyszögöl szántóját két darabban, 155 kh és 720 négyszögöl kaszálóját egy helyen mérték ki. Közös határ használata Legelő Azt, hogy az osztatlan közös tulajdonban hagyott földből hol, mekkora területet jelöljenek ki legelőnek a tanács és a birtokos közösség döntötte el. A redempciót követő első hosszútávra szóló határozatokban kijelölték kinek, melyik pusztán van jussa marháit vagy lovait legeltetni. A juhokra nem szabtak ilyen szigorú elkülönítést, azok minden pusztán legelhettek, természetesen nyájakba és járásokba osztott rend szerint.25 A népesség és az állatállomány szaporodása azonban időről időre változtatásokat indukált. 1799-ben arra szerették volna rávezetni a gazdákat, hogy több hízóökröt tartsanak értékesítésre. Ezért Zsanán kijelöltek egy göbölyjárást. Végül mégsem göblyöket, hanem barmot tartottak ott.26 1769-re kevésnek bizonyult a baromjárásnak kijelölt terület, s a viták elkerülése végett a halasi tanács elrendelte a legelők teljes felmérését. Az eredmény a kerékfordulós mérés szerint több mint 43500 hold legelő lett.27 A terület Halas 110000 holdas határát alapul véve az 1/3-hoz áll közelebb, de nem tudjuk milyen határrészeket nem soroltak be a mérésbe a talaj íutóhomo- kossága vagy vizenyőssége, esetleg más ok miatt, pl., mert a szántók közötti szabad földek voltak. A tőkeföldnél említettük, hogy ezeket a beékelődött gyepszigeteket, többnyire szomszédok hasznosították illegálisan, vagy hallgatólagosan. Olykor a települések árendába bocsátottak egy-egy pusztát, vagy annak bizonyos részét. A 18. században Halason volt a legnagyobb bérelhető terület a Jászkunságban. (3. táblázat) A bérbeadásról a helyi tanács és a gazdasági gyűlés közösen döntött, a közgazdálkodás része volt, s a bevétel a házi pénztárat gyarapította. Hajói fizető bérlőt sikerült találni, inkább külső pusztát szereztek a halasi gazdák számára, csak a közpénztár bevétele megmaradjon.
