Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Földhasználat Halason a 18-19. században
148 Bánkiné Molnár Erzsébet bi 1746-os ítéletből arra következtethetünk, hogy voltak határrészek, ahol a tanács irányításával bizonyos rendszerben felosztott földet szántottak. 1746. július 12-én nem először intik meg Abrahám Mihályt, hogy „másnak bizonyossan kiosztott Földet megszántani ne merészlene. Ezen Inhibitionak magát vakmerőképpen ellene szegezvén, annakutánna is Szántani meg nem szűnt, Sőt be is vetette maggal”, ezért 12 Ft-ra büntetik, s „minden munkája füstbe menjen.”4 Az 1745 előtti birtoklási mód a redempció hatására megváltozott. A redempciós levélben Mária Terézia királynő „a kerületekhez régóta tartozó minden falukat és pusztákat e kerületek használatába” engedte át. A privilégium ötödik szakaszában részletesen felsorolja a használatra átengedett territóriumokat, és ismételten hangsúlyozza, „élni és használni azonban nem elidegeníteni bírjanak hatalommal.”5 A kiváltságlevél szövege a föld feudális osztott tulajdoni jellegét bizonyítja. Mégis, a redempció gyakorlati végrehajtása következtében, a jászkunság népe úgy értelmezte a földváltást, hogy aki fizetett tulajdonjogot nyert magánbirtoklású földjére.6 A tulajdonosi tudatot erősítette, hogy a korona földesurasága és a redemptus közé autonómia - kerületi és települési - iktatódott. A redemptus ingatlanra vonatkozó jogai leginkább a mezővárosi polgár, bizonyos tekintetben a szabad királyi városok polgárainak jogaihoz hasonlíthatók. A kiváltságlevélben elnyert autonómia gyökerei a középkori etnikai autonómiáig nyúltak, de megerősödésüket a megváltott földtulajdon táplálta, hiszen a redempcióban elnyert politikai jogokat a megváltott földhöz kapcsolták. Azzal, hogy a politikai jogokat a megváltott és egyéni birtokba adott földhöz csatolták, a jászkunok politikai életében meghatározóvá vált a földtulajdon, s a földhöz kapcsolt jogok védelme. Aki a Jászkun Kerületben eladta a tőkeföldjét, eladta a hozzá fűződő jogait is. Ez az elv lett a helyi alkotmányos élet alapja, s a redempciót engedélyező privilégiummal együtt az 1745 után megvalósult jászkun autonómia meghatározója. A földtulajdonnak és a politikai jogoknak a Jászkun Kerületben elfogadott összekapcsolása adta a jászkun földtulajdon egyediségét. A kiváltságlevélben biztosított önkormányzatiság következtében a földre vonatkozó rendelkezési jogok egy részét a helyi tanácsok gyakorolták. Az önkormányzatiságból fakadtak a redempció végrehajtási módjában, a redimált föld (megváltott föld) birtoklásában, használatában és a vele való rendelkezés szabadságában kimutatható településenkénti különbségek. 1745 után a megváltott földet a birtokosok és a helyi tanács közös döntése szerint három formában birtokolták. 1. Településenként eltérő területet a földváltók befizetéseinek arányában egyéni tulajdonba adtak. A helyi önkormányzat szabta meg, hogy egy forintért mekkora föld váltható. Az egyéni tulajdonba és birtokba adott föld nagysága kifejezte a megváltáshoz történt hozzájárulás mértékét, és a földhöz kapcsolt kollektív szabadságjogokból a földtulajdonost illető részesedés mértékét, megnevezése a tőkeföld lett. 2. A tőkeföldnek kiosztott szabad rendelkezésű föld mellett a megváltott terület nagyobb része mindhárom kerületben megmaradt az adott település közös használatában. Ebből szakították ki a települési célokat szolgáló községi földet. Községi föld lett a belterület, a helység majorsági földje, ha volt ilyen, a temetők területe, az egyház és a kántor használatába engedett föld egyes településeken, pl. Félegyházán, Halason a belterület és a lakosok egyéni tőkeföldje között fekvő terület, a Nyomás. A közföld egy része a birtokosok engedelméből jutott községi tulajdonba, más része megváltással, hiszen, amikor a földváltásra jelentkezők teherbiró képessége kimerült a hiányzó összeget a közkasszából pótolták ki. 3. A megváltott föld harmadik fajtája az osztatlan közös tulajdonban hagyott redimált föld volt. Ide tartoztak a hatalmas közlegelők, a kaszálók egy része, és a tőkeföld járulékául évente újraosztással hasznosított területek. Osztatlan közös tulajdonban hagyták a váltott puszták nagy részét. A későbbiek során a birtokosság és a tanács határozataival az osztatlan közös földből jelölték ki a megvásárolható szőlőtelepítésre alkalmas földet, valamint az erdőtelepitésre kiosztott területeket.
