Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Földhasználat Halason a 18-19. században
Földhasználat Halason a 18 - 19. században 149 Az egyéni birtoklásit föld, a községi föld, és a redemptusok osztatlan közös tulajdonában hagyott föld egymáshoz viszonyított aránya településenként különbözött, de mindenütt jelentősen nagyobb volt az osztatlan közös tulajdonban hagyott föld a kiosztott tőkeföldnél. A hasznosítási módtól függetlenül a Jászkun Kerület minden röge redimált földtulajdon lett. A kialakult tulajdonlási módot a helyi önkormányzatok soha nem vonták kétségbe. Tőkeföld Az egyéni tulajdonba és birtokba adott földet Halason a váltásra utalva forintos földnek vagy a kimérés helyéről elnevezett jussnak, tanyaföldnek, szállásnak nevezték. A megnevezések a redempció végrehajtásakor megállapított váltási kulcsra, a földkiadás helyére, a föld használatára utalnak, s a redempciós jogokat hordozó tőkeföldet jelzik. A tőkeföld nagyságát a redimáló befizetett pénzének ellenértékében az adott településen alkalmazott redempciós kulcs szerint az önkormányzat állapította meg. Halason az adófizetőkre, minden adóforint után 11 forint vakságot vetettek ki, ezzel a meglévő vagyoni és társadalmi tagolódást átmentették a redempciót követő időszakra. A redimáló a befizetett pénzéért jogot szerzett arra, hogy az osztatlan redimált tulajdonból egy részt egyéni tulajdonba és birtokba kapjon. Mint redemptusnak jussa volt az egész határhoz, de egyéni tulajdonba és birtokba csak abból a határrészből vehette ki a jussát, amit a közösség e célra felosztani határozott. Az egyes határrészeken kiosztott redemptus juss egysége eltért egymástól. Minden felosztásra kijelölt határrésznél külön-külön állapították meg, hány forintért mekkora területet adjanak, vagyis mi legyen a határrész osztókulcsa. Miután megszabták, hogy a felosztásra kijelölt pusztákból kinek mennyi a jussa, döntöttek arról, hol adják ki a területet. Bodoglárból egy forint és 30 krajcár váltságért egy öl széles és 222 öl hosszú terület jutott minden redemptusnak.7 Mivel Bodoglámak nem minden része volt alkalmas szántásra, többen a bodoglári tulajdonrészüket Tajón, Eresztőn, Balotán vagy a Göböljáráson kapták meg. A redempció lezárulásakor minden halasi redemptusnak volt: 1. szállás jussa, más néven ezt hívták tőke tanyai kaszálónak. Az eredeti osztásnál ide sorolták a fehértói juss kaszáló részét, de kiadhatták Pirtón, vagy máshol, 2. szántóföldje, ami lehetett külsőnyomási juss, vagy kisnyomási juss és a fehértói juss szántóföld része, de szintén megkaphatta máshol, 3. második kaszálója, amit megkaphatott bodoglári jussként valamelyik kaszálónak kijelölt pusztából. A bonyolult földkiosztás után a földtulajdonlást és birtoklást bejegyezték a földkönyvbe, mi által a tulajdonjog elismerést nyert. A legkorábbi Liber Fundit 1755-1763-ig vezették.8 A kötet alkalmas volt arra, hogy hiteles nyilvántartást adjon minden földváltó személyenkénti szántó- és kaszálóföldjének nagyságáról, helyéről és területéről. A halasi önkormányzat ugyanis a jászkun települések többségétől eltérően a kaszálók egy részét tőkeföldnek osztotta ki. A változásokat időről, időre feljegyezték, illetve az egész települést átfogóan érintő birtokváltozás esetén, pl. 1791-1793-ban a tagosításkor teljesen új földkönyvet készítettek.9 Miután a földváltók nevét minden földkönyvbe azonos sorszám alatt írták be, a kötetek alkalmasak a birtoknagyság egyénenkénti, illetve a birtokszerkezet városi szintű változásainak bemutatására. A földkönyvek segítségével következtethetünk a határ művelési ág szerinti felosztására, az egyéni és közösségi birtoklású föld arányainak változására és a birtokforgalom sajátosságaira. Számításaim szerint Halason 1791-1793-ban a tagosítási földkönyvben nyilvántartott tőkeföld 6845 kh 1584 négyszögöl szántó, és 16100 kh 192 négyszögöl kaszáló volt. Összesen 22946 kh 176 négyszögöl föld. A teljes megváltott határ területe ekkor (pontos adat a vonatkozó évből nincs) megközelítően 110000 kh.
