Szakál Aurél (szerk.): Halasi Múzeum 2. - Thorma János Múzeum könyvei 18. (Kiskunhalas, 2004)
Történelem - Bánkiné Molnár Erzsébet: Földhasználat Halason a 18-19. században
HALASI MÚZEUM 2. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 130. évfordulójára 147 Földhasználat Halason a 18 - 19. században Bánkiné Molnár Erzsébet A Jászkun Kerületben a redempció előtti földbirtoklás az alföldi településekhez, különösen a mezővárosok földbirtoklásához igazodott. Azokon a területeken, ahol a török idők alatt a paraszti gazdaságok elszakadtak a földesúr közvetlen hatósági felügyeletétől még a 18. század közepén is az uraság engedelme nélkül adták-vették a jobbágytelekhez tartozó földet. Még inkább így volt ez a Jászkun Kerületben, ahol a települési elöljáróságok a redempció előtt is támogatták a szabad föld eszményét. A Német Lovagrend földesuraságát törvénytelennek tartó jászkunok munkájuk révén, s a szokásjog szerint, magukénak tekintették földjüket. A földhöz fűződő történelmi jogaikat a hagyomány emlékezetben tartotta. A jászkun köztudatban a település közösségi földtulajdona sokkal mélyebben gyökerezett, mint a rájuk erőszakolt földesúré. Minthogy a földesúri alávetettség idején autonómiájuk számos elemét megőrizték, a föld birtoklásában önkormányzatuk szabályait követték. A Jászkun Kerületben az 1702-1745 közötti időszakban1 sem volt jobbágyi telekrendszer. A jászkunsági tanácsok a föld paraszti birtoklását megőrizték a földesúri uralomtól. A község tanácsa hiteleshelyként működött, előtte köttettek az adásvételek, s egyben felügyelt az egyezségek betartására a törvényesség és a szilárd birtoklás megőrzésére. A török idők alatt, illetve a Rákóczi-szabadságharc idején elnéptelenedett, majd az 1720- tól fokozatosan benépesülő települések lakossága első foglalás útján művelte a határt. A foglalt föld nagyságát a gazda igaereje szabta meg. A földbőség következtében a természeti körülmények s a földminőség szerint szakítottak ki ekés művelésre, illetve kaszálónak használható területet. Következésként a határban szétszórt szántók és rétek tarkasága, némileg összevisszasága alakult ki. A földet kimerülésig, 37 évig művelték, majd elhagyták, és újat fogtak helyette. Védekezésül a földesúri majorsági gazdálkodás bevezetése ellen, az egész Jászkun Kerületben megtartották a föld közösségi birtoklásának módozatait is. Az 1720-as évek végére a szabad- foglalású föld mellett önkormányzatilag szervezett földosztással különböző nyomásos rendszer is meghonosodott. A parasztgazdaságok a földből háromféle módon részesültek. A gazdaság alapja a fundus volt, a parasztgazdasághoz tartozott a ház után való és a tartozék föld. A fundus része volt a ház, az istálló, a gazdasági épületek, az ólak, a belső kert, a szérű, és a foglalással művelésbe vont terület, a gyepföld. A fundus adható-vehető, örökölhető volt. Az idegen beköltöző a község adománya révén is hozzájuthatott.2 A parasztgazdaság másik része a ház után való föld volt, amit osztásos földnek neveztek, s a tanács döntése alapján az igaerő nagysága szerint osztottak. A funduson és a ház után való osztásos földön kívüli ún. közföld az egész település közösségi használatára szolgált. A közföldhöz tartoztak a közlegelők, a közösségi kaszálók, a közföldből osztottak különféle veteményeseket, kerti kultúráknak való parcellákat. Ezt a földhasználatot Halason 1747-ig megtartották. 1747-ben a fehértói határrészen megkezdték a redemptusok szántóinak kimérését. 1748. április 22-én Farkas Mihály panasszal fordult Halas tanácsához, „hogy régen usussában lévő Fejértói Pusztán levő Földeit Berta József maga hatalmával megkaszáltatta volna az múlt esztendőben”.3 Bertát a tanács felmentette a vád alól, mivel a város rendes statútuma volt, „hogy minekelőtte Fejértói Puszta megosztatnék mindennek szabadság engedtetett kinek, hol, melly részt megkaszálhatni és föl szántani”. Egy koráb-
