Lehóczki György: Kiskunhalasi tűzoltóság 1904-2004 - Thorma János Múzeum könyvei 17. (Kiskunhalas, 2004)
Az önkéntes tűzoltó testület megalakulása
A városi tűzoltók rendszeres kiképzésben és gyakorlati oktatásban részesültek. Hetente kétszer gyakorlatot tartottak. A halasi tűzoltóság 1922. július 31-én tüzol- tónapot szervezett. Délután 4 órakor vonultak ki a laktanyából dr. Kathona Mihály parancsnok vezetésével a tűzoltók a gyakorlótérre, ahol a város közönsége részéről dr. Thúróczy Dezső helyettes polgármester üdvözölte a derék testület tagjait. Dobó Kálmán főparancsnok elmondta a tűzoltóság eddigi működését, köszönetét mondva a város képviselő-testületének az áldozatkészségért, melynek segítségével fejlődhetett az intézmény. Ezt követően dr. Kathona Mihály a testület lelkes szolgálatvezető parancsnoka mondott beszédet.51 A halasi tűzoltóság évről évre fejlődött. Ezt segítette, hogy ismét 150 ezer korona segélyben részesültek, és amellett még 1923-ban 1 millió koronát költhettek tűzoltó szerekre. Létszámuk 7 tiszt, 1 orvos, 35 működő tag és 8 zenész volt. Az év folyamán 22 gyakorlatot tartottak, valamint 134 mozi, 102 színház, 8 cirkusz és 6 más előadásra, ösz- szesen 250 őrséget vezényeltek ki. A meglévő felszerelésük kiegészült egy Mátray-féle 12 méteres, kerekekre épített létrával, egy ugróponyvával és 720 méter kendertömlővel. Ugyanakkor a tűzoltóság feladata megsokszorozódott, és több, a tűzoltáson kívüli teendőt végeztek el, mint betegszállítás, utcák locsolása, egyéb mentési feladatok. 2 Kiskunhalason dr. Monszpart László, a városi kórház egykori kiváló sebésze, 1924. december 27-én a város közgyűlése elé terjesztette javaslatát, egy mentő és betegszállító intézmény megalakítását - tudhatjuk meg az Országos Mentőszolgálat által kiadott jubileumi emlékkönyvből. Ezt követően a tűzoltóságon belül szervezték meg egylovas mentőkocsival a mentőszolgálatot. A lovakat, a kocsit és annak hajtóját a város adta, az ápolókat (két fő tűzoltót) a tűzoltóság. A nagy VVOME-val (Vármegyék és Városok Országos Mentő Egyesülete) 1929. július 3-án kötött együttműködési megállapodás után megérkezett az első Magosix mentőautó, melyet a tűzoltóságnál tároltak. A tűzoltók biztosították a gépkocsivezetőt és a betegkísérőt is. Továbbra is megmaradt a lovas mentőkocsi, a mentőautó távollétében azzal vonultak ki a város területére. 6. Az első betegszállító kocsi, 1925 7. Az első mentő gépkocsi, 1929 19