Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
Csóti Mihály Kossuth utca 66. A mai Kossuth utca keleti oldala, a Thököly utcától délre eső része, az 1970-es évekre épült be teljesen. Azóta több régi házat bontottak el és az ezredváltás (rendszerváltás) hozta nyugati stílusú házakat építettek. Csóti Mihály és felesége Németh Anna 1972-ben - üres telekre - beton alapokra, tégla-vályogtégla falakat rakattak, sátor-, cseréptetővel fedték be, kb. 100 nr lakótérrel. Ma villany, víz, gáz és fürdőszoba szolgálja a lakóit. Csóti Mihály 1925. szeptember 18-án született Kecelen. Édesapja Csóti István, édesanyja Filus Franciska. Népes családban még 7 testvére volt: Imre, Franciska, Ágnes, Ferenc, Mária, István és Teréz. A szülőházuk a Szőlő utcában állott. Kecelen járt elemi iskolába, emlékezetes tanítói: Zárai, Nagy Sándor, Solymár, Zsemberi. Lakatos-kovács szakmát tanult. A keceli Kisipari Szövetkezetben sok-sok éven át dolgozott: gyártottak lovaskocsikat, talicskákat ezres szériában, majd festékszóró fülkéket, iskolapad vázakat, telefonközpont alkatrészeket és még sok más vasüzemi terméket. Az 1970-es években termékeik iránt csökkent a kereslet, a leépítések elkerülhetetlenné váltak. Átképzésen vett részt: vizsgázott kazánfűtő képesítést szerzett. 1985-ben ment nyugdíjba. Néhány hold földjén megtermelték a család ellátásához szükséges termékeket. A néhány száz ölnyi szőlőt is maguk nyitották, permetezték, kapálták és szüretelték. Csóti és Németh családfa Csóti Antal parádés kocsis Kis Ágnes Csóti István ~ Filus Franciska 1876.07.06.-1952 1883-1965 Csóti Imre - Csóti Ágnes - Csóti Mária - Csóti Teréz Németh József 1882- ? Filus Teréz Csóti Franciska Csóti Ferenc Csóti István Németh Teréz Németh János 1909 1913-1943 apáca Németh Mária 1925 Zsember J-né Csóti Mihály esküvő 1925.09.18. Kecel 1949 I Németh Anna 1929. 04. 05. Németh József 1911-1990 Csóti László 1955.02.12. Kecel felesége Pocsik Sarolta 1955. Sajószentpéter közgazdász Németh Margit 1919 tanítónő férje B. Tóth Ottó tanító I B. Tóth Klára B. Tóth Ottó B. Tóth Emil Csóti Gergely 1982. Bp. egyetemi hallgató Csóti Veronika 1984. Bp. gimnazista 46