Koszta Sándor: Keceli regélő - Thorma János Múzeum könyvei 16. (Kecel-Kiskunhalas, 2004)
Tartalom
Egyetlen gyermeküket gimnáziumba adták: a kalocsai I. Istvánban 1973-ban érettségizett. Négy éven át színjeles bizonyítványokat hozott haza. Továbbtanult, a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1977-ben diplomázott. A Budapesti Hungexpo Rt. közgazdásza. Dr. Dérer Ágota Kalocsai utca 12. A kalocsai káptalan keceli nagyerdejét az első világháború után kivágták és az 1920-as évek közepén felparcellázták és kiosztották házhelyeknek. A Kalocsai utca 12. számú házat az 1930-as évek elején építették. Az 1960-as években a keceli Községi Tanács magánszemélytől megvásárolta és orvosi szolgálati lakássá építette át. 1975-ben dr. Dérer Ágota körzeti orvos számára utalta ki. Dr. Dérer Ágota 1946. október 1-jén született Kecelen. Édesapja dr. Dérer István orvos, édesanyja Huszár Ilona. Általános iskolába Bócsán járt, a kecskeméti Bányai gimnáziumban érettségizett 1965-ben. A szegedi orvostudományi egyetemen 1975- ben avatták orvosdoktorrá. Még egyetemi hallgató korában férjhez ment Nagy Béla (írói nevén Zám Tibor) újságíróhoz. 1975. október 1-jén nevezték ki Kecelre körzeti orvosnak. Ma magánvállalkozó házi orvos Kecelen. Dr. Dérer Ágota édesapja dr. Dérer István 1897-ben született a Zólyom megyei Kisgaram községben. Orvosi diplomát 1923-ban szerezte a budapesti orvostudományi egyetemen. A budapesti Péterffí utcai (MABI) kórházban dolgozott több mint húsz Dérer és Nagy családfa Dérer József 1825. Kisgaram I Dérer Géza ~ Branicsh Kamilla . Dr. Dérer István 1897 Kisgaram +1974 Bocsa ~ Huszár Ilona 1918.07.08. Eger +1994 Kecel---------Dr. Dérer Cecilia orvos 1947. Kecel Dr. Dérer Ágota ~ Nagy Béla 1946. 10. 01. Kecel újságíró Nagy Béla - Angeli Adrienne 1973. Szeged ékszerész Nagy Kristóf Nagy Kornél 2001 2003 47