Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)

bevezetésével tegyék hatékonyabbá iskoláik munkáját.”145 Helybeli ellenfelei felrótták neki az Eötvös-féle népoktatási törvény helyi bevezetését is, úgymond: „az egyházi adókirovás ódiumától menekülni akarva”, azaz politikusi népszerűsége védelmében, a felekezeti iskolákról „lemondani s a községnek átadni sürgős feladatának tartotta.”146 Méltánytalanság ez vele szemben. Ezt további törekvései is igazolták. Már az iskolaé­pületek átadásakor is megfogalmazta távolabbi célkitűzéseit; a gimnáziumnak új épü­letet kívánt emelni, s annak régi épületében polgári leányiskolát tervezett létrehozni.147 Addig is, az elemi oktatás átadása révén felszabadult anyagi lehetőségeket továbbra is oktatási célra kívánta befektetni. Egy az egyház tulajdonát képező kisebb épületben kívánta példaadó módon a leánygyermekek magasabb szintű oktatását megvalósítani. Halas Város Protestáns Nőneveldéje. Református Felsőbb Leányiskola Azzal, hogy a helyi református egyház elemi iskoláit átadta a városnak jelentős anyagi terhektől is megszabadult. Szilády Áronnak sikerült meggyőznie az egyházta­nácsot arról, hogy a felszabadult anyagi lehetőségeket oktatási célra fektessék be. így sikerülhetett 1872-ben a Protestáns Nőnevelde létrehozása. Szilády Áron tervei szerint ezt az intézményt, a fiúkat befogadó gimnázium testvérintézményeként kellene meg­szervezni, biztosítva a leányoknak is a magasabb szintű képzést, ismeretszerzést az elemi iskola elvégzése után. Az 1868. évi népokta­tási törvény felsőbb népis­kolák létrehozását is lehe­tővé tette hat, négy illetve három éves képzési formá­ban az elemi iskola negye­dik vagy hatodik osztályára építve. Ezzel párhuzamo­san történt a polgári leány­iskolák szervezése is.148 Kiskunhalason kez­detben két évfolyamos kép­zést indítottak be az egyhá­zi tulajdonában lévő Búz­18. Ebben az épületben működött a Protestáns Nőnevelde apiac téren álló épületben 1872-1892 között (Ady Endre utca) | §72 szeptemberében. (Ma az Ady Endre utcában, a Szüts József Általános Iskola napközi otthona.) Innen 1892- ben költözött a gimnázium régi épületébe, a református templom mellé, miután a gim­názium birtokba vette új épületét a Kossuth utcán. Az iskola szervezésére az egyháztanács bizottságot alakított. Ennek tagjai minden egyházat megkerestek a városban az esetleges támogatás, hozzájárulás céljából, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. A bizottság - anyagi körülményekre is hivat­kozva — két évfolyamos iskola létrehozását javasolta, mely a későbbiekben négy évfo­52

Next

/
Thumbnails
Contents