Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)

206. Diákküldöttek tanácskozása 207. Tanítási óra a fizika előadóban 208.Számítástechnika szaktanterem Az első sikeres érett­ségi vizsgákat az 1996 - 1997. tanév végén bonyolí­tották le. Lényegében ez már bizonyítékul is szolgált arra, hogy a gimnázium folyamatosan fejlődik, az oktató-nevelőmunkát meg­felelő színvonalon végzi, tantestülete is stabilizáló­dott, és erősödött a bizalom az egyházi intézmény iránt. A következő évek mun­kájához mindez jó alapul szolgált. Oktatási-nevelési feltételekjavítása A szervezeti megerő­sítés feladatán túl a fenntar­tó és az iskola vezetősége nagy gondot fordított az oktatás feltételeinek javítá­sára is. Az épületet 16 ta­nulócsoport elhelyezésére kellett alkalmassá tenni, noha az eredetileg 8 osztály befogadására épült. Az el­engedhetetlen csoportbon­tások még inkább nehezí­tették a körülményeket. Az épületegyüttesen belül kel­lett helyet biztositani a di­ákotthonnak is. A hitokta­tás, a vallási rendezvények színterét is ki kellett alakí­tani. Az épület felújítása, karbantartása, részben bel­ső átalakítása nemcsak ese­dékessé, de sürgőssé is vált. A felszerelések, szemlélte­tő eszközök, tantenni bú­torok, a tantervben is sze­replő informatikai oktatás­hoz elengedhetetlen számí­244

Next

/
Thumbnails
Contents