Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)

120. A tanári kar 1924-25-ben. Álló sor: Nagykálózi Sándor, Polgár János, Bertalan István, Jónás Márton, Gulyás Sándor, Dobos László, Jeremiás Lajos, Biky Gábor. Első sor: Szalay Károly, Kása István, Stepanek Ernő, Kristóf József igazgató, Bátory Gábor, Sáhó János, Tóth Kálmán egy részét fűtötték. A leggyakrabban használt termekbe tudták csak a villanyt bevezet­tetni. „Az oláh megszállás miatti rombolás nyomait csak részben tudták megszüntetni. Amyékszékek az iskolán kívül vannak, tisztaságuk megfelelő. A főépülettől különálló tornacsarnok nagy hiánya, hogy az alja döngölt agyag, ami a legjobb kezelés mellett is poros. A fűtést a túlságosan magas mennyezet miatt nem tudják megfelelően meg­oldani.” Megelégedettségét fejezte ki az oktatás színvonalát illetően, „mely minden évben a miniszteri tantervet követi.” Az iskolai fegyelem tekintetében megállapította, hogy az iskolában, óraközi szünetekben a VI-VII-VIII. osztályoknak az igazgató által hetenként egy-egy napra kijelölt tagja őrködik az épületnek számára kijelölt helyén, s minden rendzavarásról azonnal jelentést tesz a napos, őrködő tanárnak. A tanulókat lakásaikon az osztályfőnökök és az igazgató évenként legalább egyszer meglátogatják, szükség esetén többször is. Színházba, előadásokra a tanulók csak engedéllyel, tanári felügyelet alatt mehetnek. Fegyelmi szabályok tekintetében a tankerületi rendtar­tásban, illetve a vallás- és közoktatási miniszter által kiadott előírásokban foglaltak a mérvadóak. A tantestület inkább preventív, mint megtorló intézkedéseket tesz. Ha vala­mely tanuló a tanórán illetlenül viselkedik vagy ismételten figyelmetlen, a szaktanár 154

Next

/
Thumbnails
Contents