Gszelmann Ádám: A Szilády Áron Református Gimnázium története - Thorma János Múzeum könyvei 15. (Kiskunhalas, 2004)

A KÉT VILÁGHÁBORÚ KOZOTT Új célok, változó arculat Az 1919-20-as megnyitását megelőzően jelentős változások következtek be a gimnázium tantestületében. Dr. Paulovics István Selmecbányái, Gulyás Sándor és Polgár János sarajevói menekült tanárokat fogadta az iskola az elbocsátott Bemáth Lajos és az eltávozott dr. Nagy József helyére. A tanév folyamán megünnepelték októ­ber 6-át, október 31-ét, március 15-ét. November 18-án a román csapatok kivonulását és a nemzeti hadsereg bevonulását, 1920. január 18-án Horthy fővezér látogatását. Bár az iskolát a háború, a forradalmak és a román megszállás alatt jelentős erkölcsi és anya­gi kár is érte, - „hazafiatlan magatartása miatt” egy tanulót az ország összes középisko­láiból ki kellett zárni, hármat pedig egyéb ok miatt „tanácslólag” el kellett utasítani -, a tanév rendben folyt. A kitűzött tananyagot minden osztályban elvégezték. Gaál Mózes tankerületi főigazgató kétnapos látogatást tett az iskolában 1920. május 17-18-án. „Tisztességes megelégedését” juttatta kifejezésre.321 1920. június 27-én a tanévzáró ünnepélyt püspöki körlevéllel is megerősített miniszteri rendeletben meghatározott módon és programmal tartották meg. Ez alka­lommal az ország összes középiskolájában azonos műsort mutattak be: 1. Szózat. 2. Kárpáti P.: Üzenet Erdélyből című verse. 3. Énekkar: Bújdosó huszár - kórusmű. 4. Józsa Antal: Nem, nem soha című költeménye. 5. Énekkar: Nem, nem soha című kórus­mű. 6. Varga Gy.: Zrínyi - költemény. 7. Énekkar: Viharban - kórusmű. A műsort köve­tően hangzott el az igazgató tanévzáró beszéde.322 1920 decemberében Gaál Mózes tankerületi főigazgató pátosztól sem mentes köszöntőjét kapta meg minden iskola, azt tantestületi értekezleten fel is olvasták. „Az újév küszöbén kollegiális együttérzéssel üdvözlöm munkatársaimat. Nehéz viszo­nyok között hősi lélekkel végzett tanító és nevelő munkájukat nagy erkölcsi értéknek ismerem el, azt lelkem igaz érzése szerint becsülöm és a magam részéről köszönöm. Kérem a Mindenhatót, hogy a nemesebb hevület forrását szivökben ne engedje kiapadni, a csüggedőknek adjon erőt, a csapással sújtottaknak vigasztalást, az ingado­zóknak hitet és mindannyiunknak reményt ahhoz, hogy a mi munkánk is hozzá fog járulni ahhoz az építéshez, amely a dolgozó Magyarország sorsát jobbra fordítja. Vass József miniszter az 1920-21. tanév megnyitásakor körrendeletét küldött minden iskolához. Ebben a tanévben munkaprogramját is ismertette. „Alig néhány héttel a proletárdiktatúra bukása után megnyílt és lefolyt az 1919-20. iskolai év és ezzel megkezdődött az iskolai nevelés és oktatás terén is a letűnt korszak okozta romok elta­147

Next

/
Thumbnails
Contents