Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
gekben félmeztelen, alvó nők hevernek, a szőnyegen az átdorbézolt éjszaka szokványos kellékei: pezsgősvödör, szétszórt virágok, stb. A háttérben az alcove füg- gönyös ágya."2 Ezt a képet Thorma soha nem állította ki, és valamikor 1915 után szétdarabolta. Úgy tűnik, hogy egyetlen reprodukciója sem maradt fent. A harmadik mű, melynek azonban csak vázlatát festette meg, egy utcasarkon, a gázlámpa fényében álldogáló terhes, fiatal munkásasszonyt ábrázolt volna, akire gúnyosan néz vissza két cifra öltözetű utcalány. Elképzelhető, hogy a naturalista irodalom és a párizsi milieu inspiráló hatása mellett a sorozat eltervezésében szerepet játszott Székely Bertalan Egy élet története című kompozíciós ciklusának ismerete, valamint Hollósy Simon fokozott érdeklődése az orosz és skandináv irodalmi naturalizmus iránt. A Szenvedők képi előzményeit nem ismerjük. Thorma három müncheni év után, 1891-ben érkezett Párizsba és iratkozott be a Julian Akadémiára. A Juliánon ugyanazok a jó mesterségbeli képzettséggel rendelkező, ám kommerszbe hajló műveket előállító festők tanítottak, mint az École des Beaux Arts-on: W. Bouguereau, T. Robert-Fleury, J.P. Laurens. Többségük a francia klasszicizmus kompozíciós sémáit puhította fel divatos naturalista részletekkel. Bár a Hollósy- tanítványok zöméhez hasonlóan Thorma is Jules Bastien-Lepage iránti elfogultsággal érkezett Párizsba, nem tagadta meg természetének romantikus alapvonásait és érdeklődését a német romantika festői iránt. De magával vitte Párizsba a müncheni naturalizmus leíró-részletező ábrázolásmódjának ismeretét is, valamint a német naturalisták csodálatát Dürer és Holbein metszőén éles ábrázolás- módja iránt. Mindez felfedezhető a Szenvedők klasszicizáló kompozíciójában, romantikus tájhátterében, a három főalak Bastien-Lepage-os megjelenítésében vagy a. kétoldalt térdelő koldusok münchenies karakterében. E sokféleséget az a semleges halványszürke fény foglalja egységbe, melyet a magyar festőnövendékek hihetetlen gyorsasággal sajátítottak el párizsi tanulmányaik idején. A Szenvedőket tehát igazi céhes műremekként értékelhetjük; az 1892-ben huszonkét esztendős fiatal festő felvonultatta benne mindazt, amit addig nemcsak megtanult, hanem szó szerint el is sajátított. A Szenvedőknek kezdetben nem volt sikere Budapesten. A Pesti Napló kritikusa, egy bizonyos dr. Nyári Sándor felfigyelt ugyan a kép újszerűségére, de mivel nem értette, arra a megállapításra jutott hogy „rajz, festék, kompozíció kritikán aluli, nincs ezen a képen a tehetségnek legkisebb nyoma sem"3 és igencsak meglepődhetett, amikor fél évvel később kiállították a müncheni Glaspalastban, majd dicséretben részesítették a párizsi Szalon 1894-es tárlatán. Négy évvel később, Pékár Gyula, aki jól ismerte a francia naturalista festőket már „megdöbbentően életteli és szép"4 képnek minősítette a Szenvedőket, mely még azon évben állami tulajdonba is került. Boros Judit 2. Réti István: I.m. 88. 3. Lásd az irodalom felsorolásánál. 4. Lásd az irodalom felsorolásánál. 169
