Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
Egy elfogult Thorma-gyüjtő vallomása Bay Miklós A gyűjtés több mint hobbi, inkább szenvedély, teljes embert követelő tevékenység, mely, bár roppant időigényes, cserében rengeteg örömet hozhat egy ember életébe. Gyűjteni lehet szenvedélyből, birtoklási vágyból, vagy anyagi érdekből, de az igazi gyűjtés mindezeknél több: tudatos képzés, tanulás, fejlődés. A gyűjtő nem csak birtokolni kívánja a festményeket, hanem megismerni azok festőjét, megérteni művészetét, az irányzatot, amelybe tartozik, a társadalmat, sőt a kort. De a gyűjtés lehet kutatómunka is, olyan, mint egy detektívé, aki elkallódott, ismeretlen művek, sőt életművek felkutatására vállalkozik. A végső cél, természetesen, egy-egy lappangó remekmű vagy kevésbé értékes, ám jellegzetes festmény megszerzése, a gyűjtemény bővítése, átalakítása. Azt, hogy ki mit gyűjt, igen sok tényező határozza meg, így a gyűjtő konkrét életkörülményei, képzettsége, ízlése, és nem utolsó sorban anyagi lehetőségei. Az én esetemben szinte magától adódott, hogy a nagybányai festők munkáit gyűjtsem, mivel házasságom révén 1960 óta szoros kapcsolat fűz a városhoz, sőt, 1969-től tizenkét évig Nagybányán éltem és dolgoztam. Alkalmam volt még személyesen ismerni Ziffer Sándort, Nagy Oszkárt, Bállá Józsefet, számtalanszor találkozni, beszélgetni velük. Az az igazság, hogy valójában állandóan festmények között éltem, hiszen az egész Nagybánya egyetlen élő múzeum volt, jóformán nem volt olyan lakás, amelyben ne lettek volna képek. Aki, mint jómagam is, külön is érdeklődött a művészet iránt, előbb-utóbb óhatatlanul szembetalálkozott Thorma János festészetével, nemcsak azért, mert alapító tagja, majd hosszú ideig vezetője volt a festőiskolának, hanem mert példamutató magatartásával a nagybányai magyarság egyik élő legendájává is vált. Borghida István írta róla: „Kölyökkoromban még láthattam Thormát is, Nagybánya akkori festőfejedelmét. Korona helyett ezüst haj övezte napbarnított, finom fejét. Csodáltam magas, szálas alakját, előkelő tartását, úri modorát." Én persze, már nem ismerhettem őt személyesen, de érdekes volt tapasztalni, hogy negyedszázaddal halála után sem kopott meg az alakját belengő mítosz, sokat beszéltek kiváló emberi, pedagógusi tulajdonságairól. És mindenütt ott voltak képei, melyekből helyenként kiérzett a megrekedtség keserűsége. Thorma természetétől igen távol állt az ügyeskedés, mint ő maga írta: „sohasem tudtam hízelegni, képmutatóskodni és csalni. Ezek az alkalmazkodószerveim teljesen hiányoztak." Kisebbségben, távol az anyaország lüktető művészeti közéletétől, 161
