Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

magára maradva küzdött műve belső értékállóságért. Az évek folyamán, sok-sok beszélgetés, olvasás, kutatás alapján úgy érzem, sikerült megismernem őt, úgy is mint embert, és úgy is mint festőt és pedagógust.

Elszegényedett nemesi családból származott, melyben a gyerekeket az 1848- as eszmények szellemében nevelték. Képeinek témaválsztása sem véletlen. Jól ismert nagy kompozícióinak témái a fiatal Thorma egészséges nemezeti érzéséből fakadtak, ifjúkori élményeiből táplálkoztak, nem pedig divatból, feltűnési vágyból vagy anyagi érdekből. Mint érzelmekben gazdag, baráti hajlamokkal bíró ember, Thorma rendkívül érzékenyen reagált a társadalmi igazságtalanság, a szegénység, a betegség jelenségeire: a forradalom mellett az emberi lény esendősége, társadalmi kiszolgáltatottsága állt érdeklődése középpontjában. Az őt legjobban ismerő festőtárs és barát, Réti István szerint: „nemcsak festőileg, vizuálisan, hanem érzelmileg, belső tartalma szerint is érdekelte a világ. Soha nem ismertem még valakit a festők között, aki annyira a képekben gondolkozott volna. Igazában, a szemén keresztül bár, de szíve szerint az ember érdekelte."

Véleményem szerint bármit meg lehet tanulni, így kellő szorgalommal akárkiből lehet egy ätlagoß festő. Ahhoz azonban, hogy valakiből igazán nagy művész váljék, veleszületett tehetségre van szükség. Thorma rendkívüli tehetség volt és ezt minden őt ismerő festőtársa azonnal felismerte. Székely Bertalan, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Hollósy Simon, Réti István egyöntetűen a legnagyobbak közé sorolták. De a tehetség mellett nélkülözhetetlen a tanulás, az állandó fejlődési készség, a becsvágy is. Thorma igen magasra helyezte a mércét, másokkal is, de saját magával szemben is; a festészetet nem mesterségnek, hanem hivatásnak tekintette. Ezzel magyarázható az is, hogy viszonylag kevés képet festett megrendelésre.

Már első képeivel nemzeti és nemzetközi elismertségre tett szert. Mivel anyagilag nem szorult rá, hogy fessen, csak az igazán „nagy témák" foglalkoztatták, mindig a nagy festői hagyomány szellemében akart dolgozni. Kikapcsolódásként persze ő is festett kisebb lélegzetű kompozíciókat, de különösen fiatal korában igyekezett a nagy feladatokra koncentrálni. A festészet kérdései izgatták leginkább. Ellentétben a róla alkotott képpel, nem zárkózott el a festői újítások elől, de az is igaz, hogy nem ingadozott a különböző irányzatok között. Az 1907-es kiállításon látott francia festők munkái döbbentették rá, hogy változtatnia kell stílusán, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat egy befutott, sikeres festő számára. Thormának azonban ez is sikerült, és pár év alatt kialakított új forma- és színvilágával az egészen egyéni látásmódban festett képek hosszú sorával gazdagította képzőművészetünket.

Életében nagy változást hoztak az 1910-es évek, amikor, édesanyja halála után ő is beköltözött a festőkolóniára és közelebb került festőtársaihoz. 1913-tól jóformán egyedül vezette a kolóniát, miután Hollósy és Grünwald korábbi távozása után néhány évvel Ferenczy, majd Réti is elhagyta Nagybányát. Az utóbbi segítségére ugyan még számíthatott egy ideig, hiszen nyaranta Réti le-lement korrigálni,

162