Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
3. Thorma János: Ibolyaszedők, 1920-as évek eleje. MNG: 6154 az erdélyi festészetről. Le kell szögeznem, hogy a zsűri abszolút tárgyilagossággal bírálta felül a beküldött képeket. A kiállítás termeinek befogadóképessége azonban a legszigorúbb mérték alkalmazását parancsolta rá a zsűri tagjaira, mert mintegy ezer képből kellet kiválogatni a legjobb kétszázhatvanat.[...] Nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy rossz taktika volt előítélettel nézni a kiállítás elé. A regátbeli festők nagy része világot járt ember, éveket töltöttek Párizsban és Németországban, a tanulás évei nem tűntek el nyomtalanul a fejük fölött. Ezzel szemben a mi fiatal festőgenerációnk a nyomasztó körülmények hatása alatt alig mozdulhatott ki szülőföldjéről, s arra voltak utalva, hogy önmagukból merítsenek. Pedig haladni és fejlődni, alapos és kitartó munka, ismeretek nélkül nem lehet."8 Ez a Thormára jellemző világos beszéd visszatér a bukaresti kedvező benyomások ecsetelésére, a fentebb említett hosszú, azonos témájú levélben. A levelet érdemes lenne idézni teljes terjedelmében, de most eltekintünk ettől és csak néhány epizódot ragadunk ki: „Ragaszkodtunk ezen elhatározásunkhoz teljes erőnkkel, de olyan ostrom alá vettek, különösen engemet, hogy végül is kénytelen voltam az Ibolyaszedők-et és a Majális-t9, kiállítani. U. is a miniszter (Alexandru Lapedatu) tudtomon kívül, anélkül hogy megkérdeztek volna, kinevezett a hivatalos szalon zsűriébe. Zsűrimentességgel meghívtak a kiállításra, ezen kívül 157
