Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)

5. Paul Gauguin: Banánok, 1891.

Párizs, Louvre

a forradalmárt ünnepük benne, akinek volt ereje szakítani a civilizációval és valami teljesen újba fogni. Egyszerűségét, stílusának szintetikus dekorativizmusát értékelik, mely olyan ősi kultúrákkal rokonítható, mint „az indusoké, asszíroké, egyiptomiaké"2 ? Bölöni fél évvel későbbi meglátásának2, mely a nagy reneszánsz mesterekkel is kapcsolatba hozta festészetét, ekkor még semmi nyoma. A hangsúly sokkal inkább a szakításon, mint a kontinuitáson van. Talán ez is szerepet játszott Ferenczy ellenérzésében, nem csak a természethez, de az európai kulturális hagyományhoz is közelebb állónak érezte magát, mint a „Rippli-Gaugin [sic!] féle emberek". Az riaszthatta, amit a többiek dicsértek: a mindenféle konvencióval való szakítás, a primitívség preferálása. Ferenczy sokkal inkább Puvis de Chavannes, Hans von Marées, és talán Manet nyomán kívánt haladni, és soha nem lelkesedett olyan távoli kultúrákért, mint a japán vagy a század első éveiben divatba hozott afrikai. Egészen bizonyos, hogy Ferenczy vélekedésében is negatív szerepet játszott a Gauguin-követők követelőzőnek érzett magatartása. Megkockáztatom egyébként annak a feltételezését is, hogy Ferenczy esetleg el sem ment megnézni a Nemzeti Szalon tárlatát, melynek vezetőségéből alig néhány

131