Szakál Aurél (szerk.): Thorma János 1870-1937 - Thorma János Múzeum könyvei 14. (Kiskunhalas, 2003)
Francia hatások Thorma János művészetében Mariana Vida A nagybányai művésztelepet alapító honfitársaival, vagy az utánuk jövő „neósokkal" összehasonlítva Thorma János művészete első pillantásra kissé provinciálisnak, illetve konzervatívnak tűnik. Vitathatatlan, hogy Thorma, mint a történeti festészet romantikus lendülettel színezett, nagyívű ambícióinak közegében képzett, rendkívül művelt festő, különleges helyet foglal el saját korában. Az a hagyományokra támaszkodó, műtermi visszavonultságban és a képtárak nemes levegőjében eltöltött felkészülési idő, melynek során megtanulta, hogy a nemzeti múlt hősi mozzanatainak felidézéshez elmélyült történelmi és művészettörténeti ismeretekre és kiváló, minden részletre kiterjedő technikai tudásra kell szert tennie, szöges ellentétben állt a plein air festészet elveivel és gyakorlatával, a múló pillanat és a szemkápráztató ragyogás minél teljesebb és személyesebb megragadására tett erőfeszítéssel. Ez a feloldhatatlannak látszó ellentmondás mindvégig foglalkoztatta hosszú alkotói pályáján, melynek során végül is eljutott a természet hiteles festői megragadásához, és kiegyensúlyozott, harmonikus tájképekben oldotta fel és olvasztotta egybe ifjúkori dilemmájának ellentétes oldalait. Ahhoz, hogy akár csak közvetve is kimutathassuk a 19. század francia történeti festészetének hatását Thorma festészetére, ki kell térnünk a budapesti, a Mintarajztanodában Székely Batatan irányítása alatt (1877), illetve a müncheni, a Bajor Királyi Akadémián Liezen-Mayer Sándor osztályában (1888 tavasza) eltöltött évekre1. A két mester, korábban mindketten Kari von Piloty növendékei a müncheni akadémián2 3 ültette el Thorma lelkében a nagylélegzetű, romantikus történelmi témák iránti lelkesedést, melyek az igényesen kidolgozott tónusfestés eszközeivel idézték fel a történelem és az irodalom patetikus vagy lírai motívumait. A megjelenítésben a historizmus minuciozitása keveredett az érzelem fűtötte fantázia elemeivel, szinte észrevétlenül építve egybe a jelent a múlttal. Paul Delaroche, Tony Robert-Fleury vagy Thomas Couture a német történelmi festők egy egész nemzedékének felfogását határozta meg. E nemzedéknek volt kiemelkedő képviselője Piloty, kinek festészetében Henri Focillon felfedezni vélte a „sentiment schillérien de la vie historique" jelenlétét, vagyis a vásznain színpadias, de jól átgondolt jelenetekben felvonultatott nagy történelmi személyiségek végzete fölötti meditálás igényét. A régi mesterek, különösen a velenceiek, a hollandok és a spanyolok titkait és receptjeit vágyott ellesni a művészeti akadémiák múzeumi eklekticizmusának szellemében nevelt növendékek többsége4. Piloty 115
